A divízió bajnoki cím egy mérföldkő

2013-ban és 2014-ben a Carolina Panthers nem nevezhette magát a divízió bajnokának az alapszakasz utolsó mérkőzésének utolsó játékáig.

Ebben a szezonban már azok lettek, mielőtt még először találkoztak volna a Falcons csapatával.

Még így is, a vezetőedző Ron Rivera azt mondta hétfőn, hogy a Panthers még nem nyert semmit - kivéve a jogot, hogy versenyben maradjon a végső célért.

"Ez az első lépés. Ha a divízió bajnoka vagy, adsz magadnak egy nyilvánvaló lehetőséget a rájátszásra, de továbbra is játszani kell." mondta Rivera. "Még mindig sok munka van hátra, és majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. A következő nagy lépés nyilvánvalóan az Atlanta. Egy csapat, amely küzd a rájátszásért. Csak tovább kell dolgozni."

A Panthers lett a divízió bajnoka, mielőtt pályára lépett a 13. héten a New Orleans ellen vasárnap, annak köszönhetően, hogy a Falcons kikapott a Tampa Bay csapatától a Carolina kickoff-ja előtti pillanatokban. A Panthers továbbra is veretlen maradt - épphogy - egy 41-38-as győzelemmel a Saint ellen.

Amikor az 5. hét a végéhez közeledett, és a Panthers és a Falcons is veretlen volt, egyesek előre tekintettek a sorsolásra és várták, hogy a Carolina és az Atlanta megmérkőzzenek a 14. és a 16. héten. Azóta a Panthers 8-0-al, míg a Falcons 1-6-al áll."Néha megtörsz, néha nem." mondta Rivera a csapatok eltérő teljesítményéről.

"Nehéz megmondani, mert hatékonyan futtatják a labdát és csináltak néhány szép dolgot a támadó oldalon, valamint van egy agresszív védekezésük."

A Panthers következő lépése, hogy igyekszik biztosítani a hazai pálya előnyét és a rájátszásbeli bye week-et. Nem tudják kiharcolni a hazai pálya előnyét vasárnap, de elérhetik a bye week-et egy győzelemmel. A Falcons és a Buccaneers - akikkel még csatázik a Carolina az utolsó négy meccséből három alkalommal - a NFC 6-6-al álló csapatai, egy győzelemmel lemaradva a Seattle csapatától az utolsó playoff helyért folytatott csatában.

"Muszáj arra gondolni, hogy kikkel játszunk az utolsó négy meccsen három alkalommal. Divízió ellenfelek - az Atlanta kétszer és a Tampa." mondta Rivera. "Összpontosítani kell, mert ezek a srácok ismernek, tudják, ki vagy. Ismerik az erősségeidet és a gyengéidet, jobban, mint bárki más a ligában. És a rájátszás helyért küzdenek."

A Saints bizonyította a divízió ellenfelek által jelentett kihívást, a szakadék szélére lökve a Panthers-t.

"Megpróbálunk megnyerni egy divízió meccset ezen a héten." mondta a defensive end Jared Allen. "Mint csapat, nem hiszem, hogy a cél változott volna - meg kell nyerni a heti meccset. Elértük az első célunkat, megnyertük a divíziót. Biztosan a rájátszásban vagyunk. A következő cél most a hazai pálya előnye."

Mivel számos négyzet maradt még kipipálatlanul az alapszakaszban, Rivera-nak még szembe kell néznie azzal a kihívással is, hogy frissen tartsa a kezdőket de ne is rozsdásodjanak be nagyon. Rivera elmesélte, hogy amikor defensive koordinátor volt a 2009-es San Diego Chargers-ben - amikor elvesztették az első rájátszás meccsüket, miután pihentették a kezdőket az alapszakasz utolsó meccsén - a kezdők túl sok időt töltöttek a pálya szélén.
De a döntések nem születhetnek egy veretlen alapszakaszt tartva szem előtt; ők a veretlen utószezont tartják szem előtt.

"Ha olyan helyzetbe kerülünk, a cél az, hogy ne legyen 16-0. A cél az, hogy megnyerjük a Super Bowl-t, és így okosnak kell lenni ezzel kapcsolatban." mondta Rivera. "A legfontosabb dolog az, hogy a rájátszásba jól menjünk be."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: espn.go.com