A Buffalo Bills kirúgta Rex Ryan vezetőedzőt

A Buffalo Bills tegnap bejelentette, hogy egy mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt kirúgta vezetőedzőjét Rex Ryan-t. A hír senkit sem ért váratlanul hiszen már hetek óta téma volt az edző menesztése. Másfelől azonban kissé érthetetlen, hogy miért nem fejezhette be a szezont mert ez a pár nap már nem hozhat jelentős változást.

A jelek szerint a csapat vezetőségének elege lett a Ryan-ekből mert Rex mellett elküldték ikertestvérét, a csapat vezetőedző asszisztensét Rob Ryan-t is. Továbbá bejelentették, hogy a szezon utolsó mérkőzésén Anthony Lynn lesz a csapat ideglenes vezetőedzője.

"Ma beszéltem Rex-el és kölcsönösen egyetértünk, hogy itt az ideje, hogy az útjaink különváljanak. Az ilyen döntést sohasem könnyű meghozni. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Rex erőfeszítéseit és minden jót kívánjak a jövőre nézve.

Kim, Én és a Bills egész szervezete osztozik a szurkolók csalódottságában és frusztrációjában de tovább fogunk dolgozni, hogy elhozzunk a bajnoki címet New York nyugati részébe." - szerepelt Pegula tulajdonos közleményében.

Ryan-t tavaly januárban nevezték ki a Bills vezetőedzőjének. Doug Marrone után került a Bills élére aki 9-7-es mérleggel zárt az előző szezonban. A defense korábban nagyon jól teljesített és Ryan-től nem titkoltan a védelem javulását várták.

A rutinos irányítók mellett Tyrod Taylor-t nevezte ki a csapat kezdőirányítójának és egy reményteli csapat benyomását keltették tavaly. Az offense vitte a csapatot de a defense javulása elmaradt sőt még rosszabb lett mint a Marrone korszakban. Az első szezonjában 8-8-as mérleget ért el a csapatával.

Az első szezon után az idei szezonra playoff szereplést vártak el a csapattól. A javulás elmaradt és a Bills 7-8-as mérlegel áll így a legjobb esetben is csak a tavalyi 8-8-as mérleget érheti el.

Idén sem jött össze a playoff és a defense a tavalyi teljesítményéhez képest is gyengébben muzsikált. Emellett Ryan a játékosok bizalmát is elvesztette. A csapat legjobb defensive tackleje Marcell Dareus elmondta, hogy Ryan defense túlságosan részletes volt ami miatt a játékosok nem tudták, hogy pontosan mi is a feladatuk.

Terry Pegula csapattulajdonos az év elején ki is mondta, hogy playoffot vár a csapattól és Ryan-ek nem lesz maradás ha nem jutnak be a rájátszásba. Ugyanez a feltétel igaz volt a csapat general managerére Doug Whaley-re is. Ryan már repült és rövidesen kiderül mi lesz a GM sorsa.

A két edző elküldése mellett fontos változás még, hogy a Bills a szezonzárón padra ülteti a kezdőirányítóját. Taylor helyett a korábbi elsőkörös E.J. Manuel lesz a csapat irányítója. A döntésnek főként pénzügyi okai vannak mert egy súlyos sérülés esetén aktiválódna Taylor 30 milió dolláros aláírási bónusza.

A Bills vasárnap este a csoportrivális New York Jets otthonában fejezi be az idei szezonját és Ryan bukása mellett kimondható, hogy a csapatot ideiglenesen vezető Lynn villámkarriert futott be az idei szezonban.

Az alapszakasz elején még running back edző volt majd Greg Roman kirúgását követően előlépett offensive koordinátornak és az utolsó játéknapon már vezetőedző lesz. Ennél többet azonban nem fog kihozni a helyzetből mert a következő szezonnak minden bizonnyal egy teljesen új stábbal fog nekivágni a Bills.

nfl.com, Fotó: espn.com