A Vikings tartaléknak szerződtette a Rams tavalyi kezdőirányítóját

A kezdő irányító már megvan a következő idényre, de kell egy megfelelő helyettes, elvileg megtaláltuk.

Sam Bradford nem kap ellenfelet a kezdő irányító posztért folytatott harcban, így ő nyugodtan várhatja az előttünk álló idényt, más a helyzet viszont a cseréknél.

Teddy Bridgewater, aki amúgy nem lenne csere most hivatalosan mégis csak az, igaz pályára sem tud majd lépni, súlyos sérüléséből még mindig épülget.

Itt van még Tayler Heinicke is, de benne nem igazán bízhatnak a csapatnál, erre utal az is, hogy ma szerződtettük Case Keenum-ot.

Keenum a Texans és a Rams csapatai között lavírozott az elmúlt szezonokban, most nálunk kötött ki. Tavaly 9 meccsen lépett pályára a Los Angeles Rams csapatában, de láthattuk, hogy nem igazán tudott kihozni valamit a lehetőségekből, így a 10. meccsre már csere is lett Goff mögött.

Az új tartalékirányító 1 évre írt alá, ami idő alatt 2 millió dollárt fog keresni.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: starpulse.com