A Patriots elküldte Kenny Britt-et

Tegnap bejelentették, hogy a New England Patriots megvált elkapójától Kenny Britt-től. Hogy egy elkapó távozik Foxboroughból az idén önmagában már nem hír hiszen eddig is több játékosuktól megváltak. Az edzőtábor korábbi szakaszában Britt előtt megköszönték Jordan Matthews és Malcolm Mitchell szolgálatait is.

Britt-et a 2009-es Draft első körének végén választotta ki a Tennessee Titans csapata de nem futotta be azt amit a kiválasztásakor elvártak tőle. Már megjárta a Rams és a Browns csapatát is, legjobb szezonját 2016-ban futotta amikor pályafutása során először sikerült átlépnie az 1.000 yardos határt.

Julian Edelman négy mérkőzéses eltiltása és a korábban említett két játékos elküldése miatt sok szakértő potenciális kezdőként értékelte Britt-et annak ellenére is, hogy combhajlítóizom sérüléssel bajlódott és nem lépett pályára az eddigi alapszakasz mérkőzéseken.

Az elküldésével most a nemrégiben igazolt Eric Decker és a Chris Hogan, Phillip Dorsett, Cordarrelle Patterson hármas közül fog kikerülni a Pats két kezdő játékosa. Egyes hírek szerint a Pats edzők terveiben Dorsett fog a korábbinál jóval több lehetőséget kapni.

nfl.com, Fotó: twitter.com