Tavaly három csapat is elküldte de a Rams-nél sorra hozza a 100 yardos meccseket

C. J. Anderson számára eseménydúsan telt a tavalyi év de holnap este a Super Bowl részvétel kivívásáért játszhat a jelenlegi csapatában. A running backet 2018-ban három csapat is elküldte de az alapszakasz vége előtt csatlakozott a Los Angeles Rams-hez és eddig kitűnően szerepel.

Draftolatlanként a Denver Broncos csapatánál kezdte a pályafutását de öt szezon után tavaly áprilisban megváltak tőle. Májusban csatlakozott a Carolina Panthers-hez de novemberben innen is távoznia kellett. December elején 6 napig Oakland Raidernek mondhatta magát de nem lépett pályára a csapat mezében.

Todd Gurley sérülésének is köszönhetően december 18.-án szerződtette a Rams és ez eddig nagyon jó húzásnak minősült. Két alapszakasz mérkőzésén 167 és 132 futott yardot szerzett míg a múlt héten 123 futott yardot és 2 touchdownt szerzett.

Gurley számára is jót tett Anderson érkezése ugyanis tehermentesíthetik a futót. A Cowboys ellen elég volt csak 16 alkalommal futnia míg Anderson megdolgozott a maga 23 futásával. A Saints elleni Főcsoportdöntő igazi értékmérő lesz a számára mert az ellenfél védőegysége a második legjobb futás elleni védelemmel rendelkezik.

Fotó: twitter.com