A Patriots szerződtette a Saints-től elküldött elkapót

A New England Patriots tegnap szerződtette a New Orleans Saints és a Chicago Bears korábbi wide receiverét Cameron Meredith-et. Azt viszont nem lehet tudni, hogy mikor léphet pályára új csapatának mezében mert a szerződtetése után rögtön PUP listára került.

A Patriots-nál a hírek szerint nem is fogják siettetni az elkapó felépülését. A jelenleg 26 éves játékos draftolatlanként a Bears-nél kezdte a pályafutását ahol a második szezonjában a csapat elsőszámú elkapójává vált. A 2017 -es szezont azonban teljes egészében ki kellett hagynia keresztszalag szakadás miatt. Tavaly a Saints-nél csak epizódszerep jutott neki, 126 támadó snap és 3 a speciális egységben.

Meredith-nek mihamarabb fel kellene épülnie mert inkább az alapszakasz elején számíthat nagyobb szerepre. Julian Edelman eltiltva, Demaryius Thomasaz ujjsérüléssel bajlódik , Josh Gordon-nal meg igazán senki sem tudja, hogy mi van.

Rajtuk kívül N’Keal Harry, Phillip Dorsett, Maurice Harris, Jakobi Meyers, Braxton Berrios, Dontrelle Inman, Damoun Patterson, Gunner Olszewski és Ryan Davis bevethető de többségük már nem fogja megélni az alapszakasz kezdetét.

profootballrumors.com, Fotó: twitter.com