Trevor Lawrence is megsérült hajnalban

Valami egészen hihetetlen irányítókat érintő sérüléshullám szedi áldozatait az NFL-ben az idei szezonban. A legújabb áldozat a Jacksonville Jaguars kezdőirányítója, Trevor Lawrence akinek a bokája sérült meg a hajnali Cincinnati Bengals ellen hosszabbításban elvesztett mérkőzésen.

A mostani vereségnél sokkal fájóbb Lawrence sérülése ugyanis ez mindent megváltoztathat a playoff helyen álló csapatnál. Doug Pederson vezetőedző még nem mondott semmit az irányító állapotáról, mielőtt beszélne róla meg kell várnia a mai MRI teszt eredményét.

Cameron Wolfe, az NFL Network munkatársa arról számolt be, hogy Lawrence úgy tűnt, képes volt a bokájára állni az öltözőben a vereséget követően, de óvatos volt, nehogy nyomást gyakoroljon rá vagy járjon rajta. Látták, hogy a sérüléssel kapcsolatos információkat megosztotta csapattársaival és Wolfe szerint többen is jó hangulatúnak tűntek, miután beszéltek vele.

Lawrence bokája a negyedik negyedben sérült meg amikor 28-28-ra állt a mérkőzés. A támadófalembere, Walker Little lépett rá egy dropback során. A Jags irányítója megpróbált lesétálni a pályáról de visszazuhant a földre. Két edző segítségére volt szüksége ahhoz, hogy le tudjon menni az oldalvonalon kívülre.

Fotó: usatoday.com, tigernet.com