Draft prospectek: Jayden Daniels, QB (LSU)

Bemutattam már három irányítót, Jayden Daniels-ről azonban még nem esett szó, most azonban elérkeztünk hozzá. A papírforma alapján egyre kevesebb esély van a megszerzésére, a pletykák szerint viszont a csapatunk kedveli őt. Vajon tényleg van rá esély, hogy kiessen a top 3-ból?

2000. december. 18-án született San Bernardino városában, Kaliforniában. A helyi középiskolába járt, ahol négy csillagos tehetségnek és az évfolyama egyik legjobb dual-threat quarterbackjének rangsorolták. Az egyeteméül az Arizona State-et választotta és rögtön az egyetem történetének első freshman kezdő irányítója lett. Három felemás év után úgy döntött és egy toborzással kapcsolatos balhé után úgy döntött, hogy az LSU-n folytatja, ez pedig remek döntésnek bizonyult. Már az első ottani szezonjában jobb volt, mint korábban, 2023-ban pedig az NCAA legjobbjának járó Heisman Trophy is nála kötött ki. A 3812 passzolt yardja és a 40 tochdownja mellett a földön is összeszorgoskodott 1134 yardot és 11 TD-t.

Erősségek

  • Irreális 2023-as statisztika
  • Lamar Jacksonra hajazó sebesség
  • Az érkező nyomás esetén is fel tud lépni a zsebben és sikerrel abszolválja a passzokat
  • Remek karerősség

Gyengeségek

  • Keveset passzol a pálya közepe felé
  • Időnként hajlamos a passz helyett a futást választani
  • Inkonzisztenssé tud válni a pontossága

Eljutottunk oda, hogy nagyjából be tudjuk lőni a játékosok értékét és a konszeznzus alapján a harmadik számú irányítónak számít Daniels. Ugyan vannak pletykák, amelyek a top 3-ba várják McCarthy-t és olyan mockot is olvastam már, ahol az 1/2-n húzták ki az LSU QB-ját, de érzésem szerint nem ezekre van a legnagyobb esély.

Forrás:

New York Giants Hungarian Blog

giantsfootball.blog.hu