NFL HUNGARY


2015.jan.10.
Írta: nflfan komment

Két játékosával is hosszabbított a Patriots

A New England Patriots nem akarja megvárni a szezon végét és már most tárgyalásokba kezdett a lejáró szerződésű játékosaival. Két játékossal biztosan jól haladtak a tárgyalások, ugyanis tegnap bejelentették, hogy sikerült hosszabbítaniuk a safety Patrick Chung-al és a…

Tovább

Steve Smith a rossz időjárás miatt nem lett a Patriots játékosa

Steve Smith a Carolina Panthers korábbi elkapójától a tavalyi offseasonban megvált a csapata és szabadon igazolhatóvá vált. Kora ellenére is nagyon kapós volt a szabadügynökpiacon hiszen a tavalyi fizetését is a Panthers-nek kellett kifizetnie. A bérmentesség és a képességei…

Tovább

A legesélyesebb vezetőedző jelöltek

Ma véget ér az alapszakasz, holnap jön a fekete hétfő és így rengeteg NFL csapat marad majd vezetőedző nélkül. A csapatok (megmaradt) vezetői részéről beindul majd az edzővadászat amelyen szinte egyforma eséllyel indulnak a korábbi vezetőedzők, a jó csapategységet irányító…

Tovább

Véget ért a Patriots elkapójának szezonja - RH

A New England Patriots bejelentette, hogy sérültlistára tette a wide receiver Aaron Dobson-t. Az elkapónak a hétvégi Green Bay Packers ellen elvesztett mérkőzésen sérült meg a térde és emiatt véget is ért az idei szezonja. Dobson-t a tavalyi Draft második körében választotta ki a…

Tovább

A Patriots elvesztette két kulcsjátékosát

A vasárnapi Buffalo Bills elleni mérkőzésen megsérült a New England Patriots két kulcsjátékosa és a vizsgálatok során kiderült, hogy egyikük sem léphet pályára a szezon hátralevő részében. A running back Stevan Ridley és a linebacker Jerod Mayo is térdsérülést szenvedett…

Tovább

A Pats két kezdőjátékosa is megsérült

A New England Patriots tegnap 37-22-re legyőzte a csoportrivális Buffalo Bills csapatát de nagy árat fizetett a győzelemért. A csapat kezdő running backje Stevan Ridley és kezdő linebackere Jerod Mayo is térdsérülést szenvedett és az előzetes vizsgálatok szerint mindkét játékos…

Tovább

A harmadik mérkőzésen is kikapott a Raiders

Tegnap este a New England Patriots csapatával találkozott a Raiders és sajnálatos módon ismét vereséggel zárult az alapszakasz találkozó. A két csapat sorozata tovább folytatódott csak az a baj, hogy a Patriots esetében a jó míg a Raiders esetében a rossz sorozat nem szakadt meg. A…

Tovább
süti beállítások módosítása