A New York Giants szétszedte az Atlanta Falconst

Az NFL rájátszásának Wild Card fordulójában a New York Giants kiütötte az enerváltan játszó Atlanta Falconst, amely sorozatban harmadik alkalommal veszítette el a playoff-ban az első mérkőzését. Eli Manningék jövő héten a Green Bay Packersszel találkoznak.

A New York Giants – Atlanta Falcons mérkőzés első negyede a védelmekről szólt. A hazai csapat, még first downt sem szerzett, amely egy ilyen támadósortól elég gyér teljesítmény. Az Atlanta is csak a felvonás végén tudott first downokat összehozni. Érdekesség, hogy Eli Manningék 15 perc alatt csak 35 yardot tettek meg. A vendégek az utolsó percekben vezettek egy biztató drive-ot. A 14 play-ből álló, 66 yardos támadássorozatból, azonban nem tudtak pontokat szerezni Matt Ryanék.

A második felvonásban végre beindultak a csapatok. A kezdeti nehézségek után a mérkőzés első pontjait az Atlanta védelme rakta fel az eredményjelzőre. A New England Patriots egykori játékosa, James Sanders akkora nyomás alá helyezte Eli Manninget, hogy az intentional grounding szabálytalanságot követett el, pechére a saját end zonejában követte el a hibát, így a Falcons safetyt kapott, ezzel 2-0-ra vezettek a vendégek. A safety mellett a Giants-nek, még a a labdát is el kellett rúgnia.

A New York védelme hamar megállította az Atlantát, így ismét jöhetett a támadósor, amely végre megvillantotta oroszlán körmeit. Eli Manning remek meglátásaival, illetve Brandon Jacobs és Ahmad Bradshaw futásaival a Gaints egy 13 play-ből álló, 85 yardos drive-ot vezetett, amelynek végén touchdownt szerzett Hakeem Nicks. Manning 4 yardos passzát kapta el a hazaiak egyik legjobb elkapója.

A New York Giants touchdownja után a vendégeknek és a hazaiaknak is volt egy-egy kilátástalan támadása. Az első félidő a várakozásoknak megfelelően szoros volt. A Giants 128 (6 first down), míg a Falcons 127 yardot (7 first down) tett meg támadásban. Érdekesség, hogy a hazaiak sztárlekapójának, Victor Cruz-nak csak egy elkapása volt.

A harmadik negyedet az Atlanta Falcons kezdte. A felvonás 13. percében Ryan passzába Chris Canty kapott bele. A felpattanó labdára legalább hat játékos rontott rá. Az ütközésben a Giants sackkirálya, Jason Pierre-Paul és cornerbackje,  Aaron Ross is megsérült. Pierre-Paul bordasérülést szenvedett, de folytatni tudta a mérkőzést, míg Ross kisebb agyrázkódást szenvedett.

A Falcons punt után a Giants egy remek drive-ot vezetett. A támadássorozat végén Ahmad Bradshaw-nak volt egy 30 yardos futása, amellyel a Giants 5 yardra került az Atlanta end zonejától. A vendégek, azonban kivédekezték, így a touchdown helyett csak egy Lawrence Tynes-féle 27 yardos mezőnygólt szerzett a Giants, amely 10-2-re vezetett.

Az Atlanta támadása nagyon akadozott. A drive végén 3. és 15-nél Roddy Whitenak volt egy 14 yardos elkapása. Mike Smith döntése értelmében a Falcons nekiment negyedikre is, de a rossz játékhívásnak köszönhetően Matt Ryan nem tudta megfutni az 1 yardot, így ismét jöhettek Eli Manningék, akik egy gyors támadássorozat végén touchdownt szereztek. Hakeem Nicks egy 72 yardos TD elkapást mutatott be (17-2).

A negyedik negyedet a New York Giants kezdte, nem is akárhogyan. A hazaiak a szokásoknak megfelelően Manning, Bradshaw és Jacobs vezetésével szépen jöttek előre, mígnem a QB egy 27 yardos TD passzt adott Mario Manningham-nek. Érdekesség, hogy Manning-nek a 2011-es szezonban ez volt a 16. TD passza, amelyet a negyedik negyedben adott. Az Atlanta az újabb hatpontos után teljesen szétesett. A Falcons rövid drivejában Ryannek három rossz passza volt. A Giants a driveban futásokkal pörgette az időt, majd következett egy 32 yardos Lawrence Tynes mezőnygólkísérlet, amely kimaradt. A vége 24-2-re a New York javára, amely az NFC főcsoportjának elődöntőjében a Green Bay Packersszel játszik a Lambeau Fielden.

New York Giants (4.) –Atlanta Falcons (5.) 24-2 (0-0, 7-2, 10-0, 7-0)

(sport365.hu)