Beharangozó: Buccaneers - Falcons

A 12. játékhéten, Magyar idő szerint este hétkor a Falcons csapatát fogadja hazai pályán a Buccaneers. Biztos vagyok benne, hogy már a szezon elején minden Bucs fan bekarikázta ezt a napot a naptárban, hisz az egyik divízió riválisunkról van szó, de ha lehet ezt mondani talán az év legfontosabb mérkőzésévé avanzsált ez nekünk.

A Sólymok hihetetlenül nagy repülő rajtot vettek a szezonban, de mindenhol azt olvasni, hogy ez a könnyű sorsolásnak betudható náluk, valamint, hogy ők ki fognak pukkadni, a rájátszásban mindenképp, de sokak szerint még itt az alapszakaszban is akár. Egy biztos, a Buccaneers megnyert a legutóbbi hat meccséből ötöt, és bizony a Falcons-t is meg kéne, hogy közelebb kerüljünk ahhoz a bizonyos hőn áhított Wild Card pozícióhoz, melytől tényleg csak egy lépés választ el minket. A Falcons már biztos résztvevőjének tűnik az idei rájátszásnak, sőt talán még azt is kijelenthetjük, ha így folytatják végig élvezhetik majd a hazai pálya előnyeit is. A mi fiainkban pedig ott a vágy, hogy végre bebizonyítsák, megérett a csapat egy újabb playoff szereplésre.

A két csapat örök mérlegét a Buccaneers vezeti 19-18 arányban, a legutóbbi találkozót viszont az Atlanta nyerte még 2012 január 1.én, akkor 45-24-re kaptunk ki tőlük.

Freeman-nek és az elkapóknak kemény dolga lesz:

Sajnos a múlt héten a Panthers ellen nem szerepelt túl jól a passz játékunk, leszámítva ugye Vincent Jackson-t, aki úgy döntött egy perc alatt vissza hozza a sírból a mérkőzést, de ezt igazság szerint inkább Freeman támadófalának írjuk fel, mint vétséget. Most is kemény dolga lesz a srácoknak. Freeman az elmúlt hat meccsen leadogatott 16 touchdownt és háromszor adta el a labdát. Míg Vincent Jackson ott van a liga elit között a maga 20,5 yardjával elkapásonként és 7 TD a szezonban, ahogy Mike Williams is élete legjobbját produkálja 17,6 yarddal és 5 touchdownnal. Ezek a srácok fognak farkasszemet nézni a liga 7. legjobb passz ellni védelmével, viszont hatalmas nagy előnnyel indulhatnak! Ugyanis, Asante Samuel (CB) és Charles Mitchell (S) nem fognak vasárnap a pályára lépni sérülés miatt! Már a csütörtöki edzéseket is kihagyták a Falconsnál. Ott lesz viszont Thomas Decoud aki már 4 interceptiont szerzett az idén, és ott lesz John Abraham, aki vezeti csapata statisztikáit 9 zsákolással az idei szezonban!

DOUGERNAUT!

Bizony, így kell most már hívnunk, kiválasztotta a számára öt legszimpatikusabb becenevet, és a szurkolók választhatnak neki egyet, jelenleg a Dougernaut torony magasan vezet! De kiről is van szó? Természetesen a buldózer üzemmódba kapcsolt kis izomemberről, aki felemelte a Buccaneers futójátékát, aki több védőt rázott le magáról, mint ahány szerelést kapott (némi túlzással). Aki úgy gyűjtögeti a heti díjakat, mintha kötelező lenne, és úgy töri ketté a 35 éves NFL rekordokat, mint én vasárnapi meccsnézés közben a ropit. A srácról aki miatt a linebackerek nyugtalanul forgolódnak éjszaka, a srácról aki állandó beszédtéma az NFL-ben, és nem mellékesen ezen a héten is "Ground Player of the Week" lett. Az idei év legjobb újonca díj várományosáról (legalábbis nagyon remélem). Igen, ő DOUG MARTIN!!!

Martin már 1000 yard fölött jár a szezonban, 5,1 yardot!!! tesz meg próbálkozásonként, nem mellékesen el tudja kapni a labdát is, ha felé dobják és fantasztikusan blokkol ha a játék éppen azt kívánja meg. Csoda, hogy lassan már azt sem tudjuk ki az a LaGarette Blount? A Falcons futás elleni védelme mindössze 26. a ligában. Bár Sean Weatherspoon visszatérte lendíthet ezen egy kicsit, de nem hiszem, hogy ő is csodákat fog művelni ezen a téren.

Lesz Jones vagy nem lesz Jones?

Azt hiszem ez a vasárnap legfontosabb kérdése számunkra. Korábban szenvedett egy sérülést, de a csütörtöki edzéseken már részt vett, viszont nem tűnik 100%-osnak. Ha esetleg úgy alakul, hogy Julio Jones (WR) ki hagyná a mérkőzést, akkor se aggódjon senki, ugyanis a Falcons talál ezer módot, hogy szétpasszolja a liga utolsó passz ellni védelmünket. Roddy White és Tony Gonzalez még mindig nagyon jók saját pozíciójukban, és ahogy múlt héten láthattuk, ha esetleg Matt Ryan (QB) el is ad öt labdát és egy touchdownt sem bír szerezni, attól még simán győz a Falcons.

Az elmúlt hat meccsen Matt Ryan adott 9 TD passzt, és 10 alkalommal adta el a labdát, és azt hiszem, hogy ez az az ok, amiért azt mondják erre a Falcons-ra, hogy egy jó csapat ellen esélyük sem lesz, a múlt heti találkozójukon is valljuk meg őszintén, hogy a Cardinals nem tudott élni a lehetőséggel. 312,6 yard. Ez egy rémesen rossz szám, ennyit enged a secondarynk meccsenként passzolni. Borzalom... De legalább labdaszerzés tekintetében ott vagyunk a toppon, 15 interception, ez a liga 3. helyére elég. Ebből hármat imádott Ronde Barberünk szerzett, hármat pedig az újonc Leonard Johnson. Aki még mindig nem kapott lehetőséget mint kezdő, és ezt még mindig nagyon hiányolom.

Ott van még a passzsiettetés ami nyögvenyelősen működik nálunk, viszont javulást ezen a téren is mutatunk. Sajnos még a szezon elején elvesztettük "sack mesterünket" Adrian Clayborn személyében, és Da'Quan Bowers is csak nem rég tért vissza egy hosszabb sérülést követően. Ő egyébként 2 sack-et mutatott be az elmúlt négy meccsen. A Buccaneerst ebben a statisztikában azonban Michael Bennett vezeti 7 zsákolással. Az egész csapat pedig 17-et gyűjtött ebben a szezonban. Alakulunk azért itt is, mint púpos gyerek a prés alatt.

A sólyom nem fut, inkább repül!

Csak a sok szakértő a megmondhatója annak, hogy mi is történt a Falcons futójátékával a tavalyi évhez képest. Akkor sokkal jobban ment nekik, mint most. Pedig a futójuk személye változatlan. Tavaly 114,6 yardot tettek meg futással meccsenként, idén ez a szám csak 89,2. Michael Turner (RB) 3,7 yardot hoz próbálkozásonként, és idén csak két meccsen tudott 100 yard felett futni, egyébként átlagosan 58 yardot tesz meg. Ha esetleg a Falcons ezzel próbálkozna vasárnap, olyan srácokkal kéne szembenézniük, akik 69 tackle for loss-t produkáltak már a szezonban, akiket egy olyan újonc vezet mint Lavonte David 90 tackle (73 solo) és 13 tackle for loss, középen egy olyan sráccal mint Mason Foster 68 tackle, 11 tackle for loss. Ha egyáltalán a közelükbe jut, mielőtt Gerald McCoy leteríti 20 tackle, 3 sack, 6 tackle for loss. Azt hiszem ezek a számok remekül példázzák, hogy ha a Falcons futni szeretne nagyon hamar forróvízben megkopasztott, jól átsült kis paprikával felszolgált grillezett madarak lesznek.

A tanulság pedig nem más, mint hogy ezt az Atlantát igenis meg lehet fogni. Ezt a Falcons-t le lehet futni, nyomás alatt Matt Ryan sem az a minőségi irányító, aminek a statisztikái mutatják. Ha a támadó egységünk képes egyensúlyozni azt amit White vagy Gonzalez fog mutatni a mérkőzésen, akár még nyerhetünk is. Futást illetően az előny Doug Martinnál. Ne értsen félre senki, én nem akarom leírni ezt az Atlantát, mint ahogy sokan mások teszik, igenis ott van a nevük mellett az a 9-1-es mutató, melynek meg van az oka. Én csak azt mondom, hogy ez a csapat egyáltalán nem verhetetlen.

A számok bűvöletében:

- A Falcons a két csapat legutóbbi találkozójából hatot megnyert, a nyolcból.

- Az utolsó hat forduló tekintetében a Buccaneers szerezte a legtöbb pontot a ligában.

- A Buccaneers négy meccses győzelmi sorozatot tudhat magáénak.

- A Falcons kilenc győzelméből, hatot kevesebb mint egy touchdown különbséggel nyert meg.

- A Buccaneers összes veresége a szezonban kevesebb mint egy touchdown különbséggel történt.

- A két csapat legutóbbi öt találkozójából hármat a Buccaneers nyert.

Ezúttal pedig élvezzük a hazai pálya előnyeit, és hangolódjunk a meccsre a mi Gangnam Style-unkkal, egyrészről mert rég volt, másrészről mert sokkal jobban szeretem nézni mesés cheerleadereink gyönyörű idomait, mint egy-két játékos hasonló vonaglását az End Zone-ban :) GO BUCS!

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneers.blog.nepsport.hu