Marcus Mariota nem lesz elérhető a drafton

Sokak lesznek most kénytelenek kiábrándulni, ugyanis az Oregon Ducs irányítója, Marcus Mariota a múlt héten bejelentette, hogy visszatér még 2014-ben az egyetemre, és nem vesz részt a jövő évi drafton. Szinte minden szakértő szerint Teddy Bridgewater (QB) lesz az első számú irányító, és egyben játékos is, aki el fog kelni a jövő évi draft első helyén. QB poszton azonban a második legkelendőbb árucikk Marcus Mariota lett volna, akit máris összehoztak a Bucs-szal, a csapat rémes idei szereplése miatt. Most már viszont egészen biztos, hogy mást kell választanunk, amennyiben irányítót szeretnénk 2014-ben, és amennyiben nem mi leszünk az 1/1 legfőbb várományosai.

Teddy Bridgewater után így a legkézenfekvőbb megoldásnak az idei drafton Derek Carr tűnik, azonban természetesen az is könnyen előfordulhat, hogy a Buccaneers vezetősége nem kíván irányítót elhozni idén, és megszavazza a bizalmat Mike Glennonnak. Legalábbis nagyon reális esély volt erre, egészen múlt hét vasárnapig, amikor Glennon a legkevésbé sem egy leendő MVP, vagy egy leendő franchise irányító képét mutatta.

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com