Clayborn szezonjának vége

Szegény embert az ág is húzza, szokták mondani. Nem elég, hogy nincs támadófalunk, nincs jelenleg offensive koordinátorunk, most elvesztettük az egyik kezdő defensive endünket is az egész szezonra.

Adrian Clayborn a mai edzésen szenvedett bicepsz szakadást. A 4. profi évét taposó defensive end korábban is limitált munkát végzett már könyöksérülése miatt, de vagy a baj összetettebb és komplexebb volt, mint amilyennek diagnosztizálták azt. Vagy egyszerűen szenvedett ma egy másik sérülést is.

Clayborn szerződése lejár ennek a szezonnak a végén, és hát ezen a ponton úgy néz ki, hogy nem is lesz már valószínűleg meghosszabbítva. Ő is hatalmas tehetségnek lett kikiáltva amikor elhoztuk az első körben a 2011-es draftról, sokat is vártunk tőle de folyamatosan sérülésekkel küzdött, majd ebből kifolyólag a pályán is a játékkal. Egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Clayborn tehát IR listára került, a szezon számára itt véget ért, a csapat pedig újra visszahozta a pár nappal ezelőtt, a Steven Means-szel egyetemben, érthetetlen módon elküldött, Scott Solomont. A híresztelések szerint azonban vasárnap valószínűleg William Gholston fog játszani Clayborn helyett, pedig ő is sérüléssel bajlódott nemrég. És minden valószínűséggel jobb oldali defensive endünk, Michael Johnson sem fog pályára lépni a St. Louis ellen. Őt valószínűleg egy Bowers – English “mix” fogja helyettesíteni. Pedig nem is olyan régen, ha a csapat valamely részével elégedettek lehettünk, akkor az a védőfal volt, most pedig az is romokban.

Szóval vasárnap már nem csak támadófal, támadókoordinátor, de most már pass rush nélkül is meg kell próbálnunk a Rams fölé kerekedni. Szomorú…

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com