A Bucs aláírt Chris Conte-val

Most már hivatalosan is biztossá vált, hogy Chris Conte is a csapat tagja lesz a következő évben. Így a Chicago Bears egykori safety-je, csatlakozni fog régi vezetőedzőjéhez, és egy régi játékrendszerhez, amit olyan jól ismer.

Ettől függetlenül nem igazán nyugodtunk meg, hisz ha lehet hinni az előzetes pletykáknak Conte érkezésével, Dashon Goldson hamarosan távozni fog a csapattól. Ha pedig Conte ismert lehet valamiről, akkor arról, hogy nem igazán jó játékos. Mi pedig úgy tűnik kezdőként számítunk rá. Érthetetlen… mint ahogy az is, hogy vajon szerződésének részleteit miért nem hozták nyilvánosságra.

Sajnos egyre inkább kezd szembetűnő lenni, hogy Lovie Smith az ex Bears-es játékosokon, és segédedzőkön kívül egyszerűen senkit és semmit sem ismer. Ezt most minden nagyképűség nélkül, nem azért mert majd mi jobban tudjuk, hanem azért, mert vesse az ránk az első követ, aki érti mit művel a pali itt már két éve.

Conte 52 mérkőzésen lépett pályára az NFL-ben, 2011-es, harmadik körös draftolása óta. Szerzett is kilenc interceptiont, bár ezek a számok kicsit csalókák lehetnek, hisz valóban nem produkált soha túl fényes játékot.

0312_6_chrisconte

Végül pedig Chris Conte-ról is öt tudnivaló:

1. Lovie Smith draftolta

Conte-t, a 2011-es draft harmadik körében választotta ki Lovie Smith, ugyan ebben az évben pedig a Pro Football Writers of America beválasztotta az All-Rookie csapatába.

2. Kulcsember volt Chicago-ban

Conte teljesítménye ellenére oszlopos tagja volt a chicago-i védelemnek. Mind a négy NFL szezonjában, kilenc vagy több mérkőzésen volt kezdő játékos. Összesen 31 találkozón. 2012-ben, 2013-ban, és 2014-ben, együttvéve a hetedik legjobb lett csapatában, a szerelések terén.

3. Kitűnt az egyetemen

Conte 50 mérkőzésen játszott az University of Carolina tagjaként, de ezek közül mindössze 17 meccsen volt kezdő. Ez mégsem akadályozta meg abban, hogy itt eredményes legyen, és az NFL megfigyelői is felfigyeljenek rá. Négy éve alatt 157 szerelést, 2 interceptiont, és 11 passzlevédekezést mutatott be.

4. Ismerős számot visel

Ez már maximum tényleg az idősebb, mindenben hinni akaró, babonás Bucs szurkolók szívét dobogtatja meg. De Conte ugyan abban a számban játszik, mint a Buccaneers egykori kiválósága John Lynch. És bár magasságuk egyezik, Lynch 15 fonttal nehezebb volt, meg persze semmilyen más téren nem lehet őket összehasonlítani.

5. A reflektorfény a vérében van

Szó szerint, Conte nagyapja ugyanis filmszínész volt. Aki ráadásul főszerepet játszott több, mint 60 filmben. A legismertebb szerepe pedig Don Barzini volt, a Keresztapából.

Az pedig úgy gondolom hűen tükrözi Conte karrierjét, hogy öt érdekességnek ekkora baromságokat tudtak csak összeszedni a Buccaneers.com oldalán a játéksoról.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com