Előzetes - Lions - Vikings - 2. hét

Preview Lions-Vikings_RegSeason2_1Pár óra múlva múlva megkezdődik az NFC North csoportrangadója, a Lions – Vikings mérkőzés.

Bár még csak a 2. játékhéten tartunk a 17-ből, de már ez a meccs is kulcsfontosságú lehet a rájátszásért vívott helyeket illetően.

Az első játékhét egyik félnek sem kedvezett. A mostani vendégek, képesek voltak előnyből végül kikapni a San Diego ellen, míg mi a legkevesebb pontot szereztük az első héten a San Francisco vendégeként.

Három pontnál most mindenképpen többre lesz szükségünk. Javulnia kell a passz és futójátéknak, a támadófal blokkolási képességének, a vedelem futás elleni védekezésének és Walsh rúgópontosságának is. Ha az itt felsoroltak közül egyik nem teljesül, már komoly zűrben lehetünk.

Fogadkozások most is vannak. Adrian Peterson azt mondta, hogy nyomunk egy reset gombot és most tényleg megmutatjuk, milyen az, ha mindent beleadunk. Erre szükség is lesz, mivel az elit futó csak 10 labdacipelést mutatott a 49ers ellen és ebből csak 31 yardot ért el. Most a Lions ellen többre lesz majd igény. Peterson eddig 12 alkalommal szerepelt a Detroit ellen és átlagban 104,8 yardot hoz össze ellenük.

Ehhez viszont kell a támadó fal stabilitása, ami a múltkor nem volt meg. A fél fal újoncból vagy új emberből áll és ez bár nem feltétlen kellett volna, nagyon meglátszott egy hete. Ahhoz, hogy Peterson érvényesülni tudjon, kellenek ők is. Na persze nem csak Peterson miatt kell jól blokkolniuk, hanem Teddy miatt is.

Bridgewater-el nem igazán tudjuk mi volt a San Francisco ellen. Sorra dobálta a homályokat és még egy interception-be is beleszaladt. Nem lehet természetesen mindent a fal gyenge védekezésére fogni, még akkor sem, ha ötször sackelték be Teddy-t a 49ers védői.

A védelem futás ellen tehetetlennek bizonyult egy hete, mikor Carlos Hyde ott ment át rajtuk, ahol csak kedve tartotta. Everson Griffen is nyilatkozott a Lions meccsel kapcsolatban és azt mondta, hogy nyerni fogunk. Így. Kijelentette, hogy nyerni fogunk. Nem tud elfogadni más végkimenetelt. Persze mi sem, de azért, így előre kijelenteni senki nem mer semmit.

Természetese bízunk benne, hogy az első heti nagy arcoskodás, majd pofára esés után odateszik magukat a védők is és megállítják a Lions támadásait.

Vendég oldalon az első héten remekül mutatkozott be a fiatal futó Ameer Abdullah. A Nebraska-ból draftolt játékos első játéka során egyből TD-t futott. A múltheti futás elleni védekezést látva kis aggodalom tölt el, de majd megoldjuk.

Stafford és Megatron, ismertebb nevén Calvin Johnson nem igazán érezték egymást a San Diego elleni meccsen, bízunk benne, hogy ez a tendencia most is folytatódik, a magunk érdekében. Tegnap kilátogatott a Michigan egyetem meccsére Ann Arbor-ba, ami ugyan nincs messze Detroit-tól, de remélem, fejben még mindig azon a meccsen ül.

További kulcsfontosságú szereplő lehet a mai meccsen Blair Walsh. Na, de miért egy kicker? Például azért, mert eddig borzasztóan teljesít. Mióta az előszezonban megkötötte a számára igen előnyös szerződést valahogy elfelejtett a kapuba találni. Pedig épp azért fizetik.

Walsh az előszezonban többször rúgott mellé, mint a kapuba és a 49ers ellen is megmutatta, hogy képes onnan is mellérúgni, ahonnan nem illik. Éppen ezért ugyanazon a meccsen volt, hogy inkább nekimentünk negyedikre is, mint hogy Walsh rúgjon. Igaz nem jött össze a kísérlet, de azért ha az edzők inkább bevállalják a rizikósabb játékot, az azért mindent elmond.

Pár óra múlva minden kiderül, a meccs magyar idő szerint ma este 19 órakor kezdődik

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com