Rivera: "Ez volt az egyik legjobb meccse."

Három negyeden át vasárnap Cam Newton azt a fajta ingadozó teljesítmény hozta, ami jellemző volt számtalan irányítóra, akik meglátogatták a CenturyLink Field-et az elmúlt években.

Amit Newton a negyedik negyedben nyújtott, az minden volt, csak nem tipikus - bár a jelek arra utalnak, hogy egyre inkább ez a norma az ötödéves játékosnak."Ő nagyon jól játszott ebben az évben, így nehéz megmondani, hogy egyik meccse jobb e, mint a másik, de minden bizonnyal ez volt a legjobb negyedik negyede." mondta a vezetőedző Ron Rivera hétfőn, egy nappal azután, hogy Newton a Panthers-t drámai csatában 27-23-as győzelemre vezette a Seattle Seahawks ellen. "Ez volt az egyik legjobb meccse."Nem úgy nézett ki három negyeden keresztül. De miután mindössze 8 passza volt sikeres 21 passzából, 107 yardot és két interception-t dobva az utolsó negyed elejéig, Newton statisztikája 12/15, 162 yard, egy TD volt a hátralévő időben.

Ez a pontosság volt a kulcsa a két 80 yardos touchdown drive-nak, ami a 23-14-es hátrányból egy lüktető győzelmet csinált, a Carolina pedig 5-0-ra javította az eredményét."Lassan kezdett - voltak dolgok, amiket csináltak, és alkalmazkodnia kellett hozzá - és úgy gondolom, néhány kiigazítás, amit csináltunk védekezésben és játék hívásban, kiemelkedő volt." mondta Rivera. "Megjött a bizalom, ahogy a meccs ment tovább."

A bizalom az egykori No 1 pick felé, ami valójában már évek óta épül.

A pályán Newton mindig érezhette a bizalmat, de nem mindig sikerült úgy megjeleníteni az eredményjelző táblán, ahogy ő és a Panthers szerette volna. Rivera azt mondta, hogy ez a bizalom, amit a Panthers mutatott Newton felé, az egyik dolog, ami segített neki.

"A bizalom, amit mi már megmutattunk neki az évek során, és a bizalom, amit megmutattuk ezen a nyáron a szerződés hosszabbítással - ő és Luke (Kuechly) a mi irányítóink támadásban és védekezésben - hatalmas." mondta Rivera. "Kiérdemelte, és meg akarja mutatni mindenkinek, hogy megérdemli. Ezért is verseng úgy, ahogy. Számára semmi sem könnyű."

A bizalmat nem adják ingyen. Ez olyasmi, amit Newton megértett, és ez az, amiért az olyan eredmények, mint a vasárnapi Seattle-ben oly sokat jelentenek neki.

"Keményen dolgozik rajta." mondta Rivera. "Sok ember nem érti, egy csomó időt tölt ezzel a színfalak mögött. Ő az egyik utolsó srác, aki elmegy - az edzéseken, extra kezeléseken és a videózásokon, feljön az emeletre, és találkozik az edzőkkel kedden, hogy megosszák egymással az ötleteiket és javaslataikat. Ez egy csomó dolog, amiről az emberek nem beszélnek. Nagyszerű munkát végez."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: sportal.co.nz