Előzetes: Vikings - Lions - 7.hét

Preview Vikings-Lions_RegSeason7_1Fontos meccshez érkezett a Vikings, második csoportrangadóján is le kell győzni a Lions együttesét.

Erre, mármint a sikerre minden lehetőség adott, hiszen bár mi vagyunk idegenben a rosszul rajtoló és nem annyira nyerő formát mutató Lions ellen, a mi csapatunk összeszedettebbnek tűnik.

A második héten tíz pontot sikerült a két csapat közé kiépíteni, szerencsére a mi javunkra. Abban a sikerben nagyban benne volt Adrian Peterson is, aki 134 futott yardjával járult a sikerhez. Erre viszont most nem alapozhatunk, már csak azért sem mert Peterson játéka kérdéses betegsége miatt. Bér többen mondják, hogy pályára lép, én nem lennék annyira biztos ebben.

Mindkét csapat nyerni tudott az elmúlt játékhéten. A Vikings pontszegény meccsen a Kanssas City-t, míg a Lions hosszabbításban a Chicago-t tudta legyőzni. A csoporton belüli harc miatt is fontos lenne a siker főleg a vendégeknek, hogy tapadjanak a csoportelső Packers-re, de ami fontosabb, hogy maguk mögött tartsák a Bears-t.

Futás elleni védelem terén egyik csapat sem büszkélkedhet, mindkét együttes védelem e téren elég hátul rangsorolt a ligában. Itt a különbséget Peterson jelentheti, aki ha játszik, akkor nagyot alkothat megint és simán hozhat egy 100+ yardos meccset, egy-két TD-vel megfűszerezve.

A védelemben ma is egy új felállást kell majd megalkotnunk, hiszen Sharrif Floyd hiányozni fog a fal közepéről, de Justin Trattou sem lép ma pályára. Ez majd kicsit okozhat gondot a Lions futója Theo Riddick-el szemben, igaz, ő inkább az elkapásaival tűnik ki.  Futó poszton Abdullah, aki a hazaiaknál teljesít, de eddig ő is csak 179 yardnál jár, vigyázni kell, hogy ne ma kezdje el a felzárkózást.

Passzjáték terén Stafford mindenképp bevállalósabb, mint Bridgewater, mert Teddy-nek valamiért nem megy a hosszú játék, nem mennek a bátor passzok. Ennek ellenére itt van Stefon Diggs, akivel talán orvosolni tudja majd ezt a problémát, a Vikings újonc elkapója a múltheti meccsen 129 yardnyi elkapást produkált, már csak a TD hiányzik a vitrinjéből.

Stafford ugyan bevállalósabb, de most a Vikings védelmével szemben talán nem árt majd vigyáznia, nem azért mert mi vagyunk, hanem azért, mert jók vagyunk. A Vikings védelme passz ellen idén nagyon jól teljesít, egy-két hibától eltekintve remekül szerepel.

Minden fontos játékosunk ott lesz majd a pályán, így Smith, Rhodes  és a többiek ma ismét vadászhatnak a Lions QB labdáira. Egyszerű a képlet, Stafford múlt héten mutatott játékát nem szabad engedni és akkor nem lehet gond.

A találkozó az itteni óraátállítás miatt ma magyar idő szerint 18 órakor, azaz alig két óra múlva kezdődik.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com