Kellen Davis-t szerződtette a Browns

A Cleveland Browns szerződtette a Chicago Bears volt tight endjét, Kellen Davis-t. Davis egyéves, 2 millió dolláros szerződést kötött a Browns-al.

Davis-t a 2008-as Draft ötödik körében választották ki és öt éven keresztül volt a Bears játékosa. A jelenleg 27 éves játékost pár hete küldték el a csapattól mert kevésnek ítéltek, hogy csak 19 elkapással zárta a szezont. Az első három évében csak tartalék volt, de az utolsó két évben már a Bears kezdő tight endje lett.

Davis-en kívül a Carolina Panthers volt tight endjét, Gary Barnidge is szerződtette a Browns. A csapatnak nagy szüksége volt tight endre miután Ben Watson a New Orleans Saints-hez távozott és csak Jordan Cameron maradt a csapatnál.

(nfl.com, Fotó: en.wikipedia.org)