OTA 2013: Vikings 5. nap

Kedden Christian Ponder és a támadók voltak előtérben, szerdán válaszul a védelem mutatta meg mit tud. Természetesen még mindig tilos az ütközés, ennek ellenére a védőink jól szerepeltek.

Legjobb védő a szerdai napon Brian Robison volt. Nem egy labdának állta útját, de több interception-t is begyűjtött, így ő mondható ki a legeredményesebb védőnek, már csak azért is mert a többiekig el sem jutott a labda. Nem volt elég, hogy megszerezte az irányítóktól a labdát, de berohanva az endzone-ban pick TD-t is jegyzett.

Nem Robison volt az egyetlen, aki megérdemelten szerzett interceptiont. Az újonc, első körös választott Xavier Rhodes, a másodéves Brandon Burton, az új esélyt megkapó A.J. Jefferson és a kanadai ligából idén igazolt Roderick Williams is szerzett labdát a szerdai tréningen.

Védelmünk sokféle szituációt gyakorolt. Többek között a redzone védekezést is számos alkalommal láthattuk. Ez az offense-nek is jó volt, hiszen emlékezhetünk, hogy tavaly nem mindig ment simán mondjuk 5, 10 vagy épp 15 yardról a labda bejátszása a célterületre, szerdán ezt is gyakorolták a játékosok.

tempota-2013-5029060513--nfl_mezz_1280_1024

Ponder leginkább Rudolph-ot kereste labdáival, érthető miért. Tavaly ő volt a legbiztosabb kezű elkapó játékos, 9 elkapott TD-vel pedig a legeredményesebb is. Apropó a szerdai napon a védelem mellett Rudolph villogott leginkább.

A TE poszt egy nagyon fontos pozíció a Vikings számára, ezt Bill Musgrave is elmondta. Tavaly érezhető volt a fellendülés, igaz a posztra ráhívott játékok mennyisége nem igazán tükrözte az offensive koordinátor elmondását. Számos alkalmat tudunk, mikor rossz játékot behívva yardveszteséget vagy incomplete passzt könyvelhettünk el. Sokszor állt teljesen üresen Rudolph várva a labdát. Idén elvileg ez változni fog, még több alkalommal kihasználva a kiváló tight endünk, Rudolph.

tempota-2013-5019060513--nfl_mezz_1280_1024

Idén talán a tavaly nagy reménységgel igazolt és annál nagyobb csalódást keltő teljesítménnyel előrukkoló John Carlson is felnő a feladathoz, mert egy 5 milliót kereső játékos nem engedheti meg magának, hogy 14 mérkőzésen mindössze 8 elkapása legyen, 43 yarddal. Éppen ezért nyáron úgy döntöttek, hogy az 5 millió helyett 2 milliót fog csak kapni évente és majd a teljesítményéhez mérten növelik esetlegesen. Carlson tehát nagy feladat előtt áll, reméljük teljesíteni tudja.

tempota-2013-5033060513--nfl_mezz_1280_1024

Rudolph-on és Carlson-on kívül még 3 TE-je van a csapatnak. Az első Rhett Ellison, aki szépen teljesített az elmúlt szezonban, amikor lehetőséget kapott. Ő leginkább blokkoló embernek van alkalmazva, hasonlóan Kleinsasser-hez. Ellison ráadásul 7 elkapásból 65 yardot szerzett, ezek között fontos first down szituációk is voltak. Idén is hasonló szerepkör vár rá, ez a szerdai tréningen is látszódott, mert leginkább úgymond, hatodik falembernek alkalmazták.

tempota-2013-5032060513--nfl_mezz_1280_1024

Chase Ford tavaly, szezonközben csatlakozott csapatunkhoz, igaz lekerült a tartalékok közé és az idény végéig ott is maradt. Felépítése igazi prototípusa az NFL tight end-nek. Ígéretesen mozog a tréningeken és a felkészülési időszak többi részében is jó eséllyel pályázhat, hogy végül bekerüljön az 53-as keretre.

Utolsó tight endünk Colin Anderson, aki idény újonc szabadügynökként csatlakozott csapatunkhoz, de több, mint valószínű nem fogja túlélni az első keretszűkítést, igazából a játékáról nem lehet sokat elmondani.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com