Elküldte kickerét a Saints

A New Orleans Saints bejelentette, hogy hat év után elküldte kickerét Garrett Hartley-t. A rúgó csalódást keltően teljesített az idei szezonban, 30 kísérletéből csak 22-t értékesített. A hétvégi mérkőzést követően végleg elfogyott a vezetőedző Sean Payton türelme miután a St. Louis Rams ellen két mezőnygólt is kihagyott. Helyére a szabadügynök Shayne Graham-et szerződtette a Saints.

A Saintsnél eltöltött első öt idénye alatt 71 mezőnygólkísérletéből 60-at értékesített Hartley ami 84,5%-os pontosságot jelent az idei 73%-al szemben. Igazság szerint csak négy szezonban lépett pályára mert csípősérülés miatt kihagyta az egész 2011-es idényt. Már korábban is veszélybe került az állása, novemberben öt kickert hívott edzésre a Saints. Köztük volt például Graham és Neil Rackers de akkor ezt még megúszta Hartley.

(nfl.com, Fotó: prolanthropytickets.org)