Julius Thomas nem Jimmy Graham

Tavaly tulajdonképpen a semmiből került elő a Denver Broncos tight endje Julius Thomas aki remek teljesítményével rögtön a legjobbak között találta magát. Thomas-t a 2011-es Drafton választotta ki a Broncos és így most lép négy éves szerződésének utolsó évébe. A Saints a héten hosszabbított tight endjével Jimmy Graham-el így rögtön elindultak a találgatások, hogy ennek alapján milyen szerződésre számíthat Thomas.

Thomas biztosan boldog volt és már elégedetten kezdte dörzsölni a tenyerét amikor meghallotta Graham rekordszerződésének részleteit de nem örülhetett sokáig mert John Elway hamar lehűtötte a kedélyeket.

"Bár nagyszerű idényt futott Julius de még csak 23 mérkőzésen lépett pályára. Azt szeretnénk, hogy sokáig a Broncos tagja maradjon és hiszünk a fejlődésében, de nem arra a szintre." - nyilatkozta a Broncos general managere.

A tavalyi szezont megelőzően Thomas mindössze 5 mérkőzésen lépett pályára (csak egyetlen mérkőzésen volt kezdő) és csak egyetlen elkapása volt, de a tavalyi szezonban 14 alapszakasz mérkőzésen kezdett, 788 elkapott yardot és 12 elkapott touchdownt szerzett.

Elway nyilatkozatában nem csak Julius-ra hanem Demaryius Thomas-ra is kitért ugyanis az elkapó szerződése is lejár a következő offseasonban és a GM tervei szerint az edzőtáborban hosszabbítanak majd a Thomas-okkal.

" Az edzőtábor előtt semmi sem fog történni, majd ott tárgyalunk. Nem szeretnék ezzel foglalkozni a következő szezonban de a következő pár hetet még rááldozzuk. Az előszezon második hetére döntésre kell jutniuk így vagy úgy." - mondta Elway.

(nfl.com, Fotó: thesportsposse.com)