Peyton Manning kevesebb pénzért is visszatérne

Egyes hírek szerint Peyton Manning kevesebb pénzért is visszatérne a következő szezonban. Ha a Denver Broncos irányítója belemegy a fizetéscsökkentésbe akkor azzal jelentősen megkönnyítené csapata helyzetét hiszen teret nyitnának vele Demariyus Thomas, Julius Thomas vagy Terrance Knighton szerződésének a meghosszabbítására.

Manning 4.727 passzolt yardot és 39 passzolt touchdownt szerzett a tavalyi alapszakaszban. Az utolsó hetekben sérülten játszotta végig a mérkőzéseket de még így is a liga negyedik legtöbb yardját szerző irányítója lett. A teljesítménye nem magyarázná a fizetéscsökkentést de a jelenlegi helyzetben teljesen logikus lépés lenne és pozitívan befolyásolhatná a csapat vezetőit is.

A Broncos irányítója 21.5 millió dollárt foglal el a fizetési sapkából amelyből a 19 millió dolláros alapfizetése március 9.-én garantálttá válik. Természetesen ez akkor lesz garantált ha Manning az adott napon a csapat keretéhez tartozik.

Manning szerződéséből még két év van hátra ami szerint a utolsó éve is ugyanígy épül fel. Egy esetleges átstruktúrálással csökkentenék az idei terheket de az idén nyert összeget ráterhelnék a 2016-os fizetési sapkára. Ha most ezt meglépik akkor jövőre visszatér a probléma némileg súlyosbított kiadásban.

(nfl.com, Fotó: usatoday.com)