Seahawks ellenfélfigyelő - 2. hét

Az alapszakasz végéig – ha az erőnkből telik, és a tisztelt publikum igényt tart rá –, minden héten megnézzük, hogy a menetrend szerint még ránk váró csapatok hogyan állnak, milyen eredményre számíthatunk ellenük. Az egyes mérkőzésekre vonatkozó előrejelzés alapja az nfl.com Power Rankingje lesz (a Seahawks jelenleg a kilencedik), de figyelembe vesszük a házigazdai mivoltból fakadó előnyöket, a teljesítményt nagyban befolyásoló sérüléseket.

Ebből természetszerűleg adódik majd egy becsült győzelem-vereség mutató, amiből a rájátszásba jutás esélye, a várható kiemelés is többé-kevésbé kikövetkeztethető. A dolog reményeink szerint nem válik unalmassá, hiszen – főleg így az elején – egyik fordulóról a másikra is sokat változnak az erőviszonyok. Ami még fontos, pesszimizmusra csak nagyon indokolt esetben hajlunk, alapvetően bizakodó drukkerként állunk a csapat kilátásaihoz. Akkor rajta!

3. forduló vs. Chicago Bears (NFL PR helyezés: 32.)

A macik két hazai meccs után 0-2-es mérleggel állnak, és bár az ellenfelek kemények voltak (Packers, Cardinals), ez önmagában nem feltétlenül magyarázat arra, hogy a liga legutolsói a pontkülönbséget (-33) vizsgálva is (meccsenkénti átlagban közel 40 pontot engedtek idén). Jay Cutler ellenünk biztosan nem lép pályára, a sikerre már nagyon éhes 12. ember a CLinken nem lesz kíméletes a cseréjéhez, Jimmy Clausenhez. Ha van olyan, hogy kötelező győzelem, hát ez az. Mérleg: 1-2

4. forduló vs. Detroit Lions (NFL PR helyezés: 24.)

Tavalyi playoff szereplő, gyatra támadófallal és gyenge futóteljesítménnyel, és nem mi vagyunk? Ez bizony a Lions. Stafford talán még Wilsonnál is többet kénytelen menekülni, viszont biztosan több ütést kap, annyit, hogy attól akár sérült is lehetne. Egyelőre úgy tűnik, még kitart, de például futott yardokban nekik is lenne hová előrelépni (most 31.-ek). Kicsit keményebb, de messze nem feltörhetetlen dió. Mérleg: 2-2

5. forduló at Cincinnati Bengals (NFL PR helyezés: 4.)

Eddig két győzelem (igaz, az egyik az Oakland ellen), a liga felső negyedébe tartozó támadóteljesítmény, Andy Dalton passer ratingje 120 feletti. A következő hat hét legnehezebb összecsapása lehet, ráadásul idegenben. Ennek sem kell feltétlenül így maradnia, de nem lenne nagy meglepetés, ha újra negatívba csúszna a mérlegünk: 2-3

6. forduló vs. Carolina Panthers (NFL PR helyezés: 14.)

Newtonék dupla duplavével kezdték az idényt, de ehhez csak a Jacksonville és otthon a Texas ellen kellett diadalmaskodniuk, a Houston ráadásul az utolsó pillanatig meccsben volt. Ők a passzolt yardokat vizsgálva nézik egy híján leghátulról a többi csapatot. A közös történetünk ismert és jól dokumentált, ha kínkeservesen is, de az elmúlt években rendre legyőztük őket. A legutóbbi találkozón, a hazai pályán rendezett tavalyi főcsoport-elődöntőn pedig kifejezetten hengereltünk. Most is ők jönnek vendégségbe: 3-3

7. forduló vs. San Francisco 49ers (NFL PR helyezés: 23.)

Bár a nyári hírek a teljes szétesés irányába mutattak, a Niners könnyedén verte a Vikingst a nyitófordulóban, sikeresen semlegesítve Adrian Petersont. Carlos Hyde annál inkább élt, jelentős részben az ő első körös 168 yardjának köszönhető, hogy a liga másodikjai tudnak lenni futott yardban. A Steelers viszont ízekre cincálta a friscóiakat, ezért is valószínűbb, hogy újra az Arizona lesz az első számú kihívónk a csoportgyőzelemért. Ha a pulykazabálás ezúttal el is marad, a győzelmet megint besöpörjük majd az 50. Superbowl helyszínén. (Feltételes bold prediction 2013-as mintára: ha nullára verjük őket, megszerezzük a második gyűrűt is. :)) Mérleg: 4-3

8. forduló at Dallas Cowboys (NFL PR helyezés: 13.)

A dallasiak is hibátlanok még, hála a Giants elleni utolsó pillanatos fordításnak és a kilátástalan Philadelphiának (incl. Byron Maxwell). Viszont nagyon nem egészségesek, könnyen lehet, hogy sem Tony Romo, sem Dez Bryant nem játszhat majd ellenünk. Tavaly Seattle-ben kaptak el minket, de ez így egy egészen más csapat lesz, akiket idegenben is verhetünk. Mérleg: 5-3

9. forduló bye week

10. forduló vs. Arizona Cardinals (NFL PR helyezés: 3.)

A pontgyártásban éllovas pintyek a New Orleanst és a Chicagót is meggyőző fölénnyel verték, a képet valamelyest árnyalja, hogy ezzel a mezőny két leggyengébbjén sikerült felülkerekedniük. Azért várhatóan a keményebb vetélytársak orra alá is sok borsot törnek majd. Hogy ne menjünk messzire, akár minket is alaposan megizzaszthatnak. Mivel azonban egy hét pihenés után jövünk a meccsbe hazai közönség előtt, ezt megadjuk magunknak. Mérleg: 6-3

11. forduló at San Francisco 49ers (NFL PR helyezés: 23.)

Ha idegenben megy, otthon miért ne menne? Mérleg: 7-3

12. forduló vs. Pittsburgh Steelers (NFL PR helyezés: 23.)

A Vasas tisztesen helytállt a címvédővel szemben, majd lemosta Kaepernickéket. Támadásban jelenleg nincs jobb a Big Ben – DeAngelo Williams – Antonio Brown hármasnál. Még mindkét oldalon erősen kapaszkodnunk kell, hogy a meccset pályaválasztóként is biztosan behúzhatónak lássuk. Szerintünk ez lenne az idei kötelező hazai vereség. Mérleg: 7-4

13. forduló at Minnesota Vikings (NFL PR helyezés: 16.)

A vikingekről mostanra már kiderült, hogy a 49ers elleni fogalmatlan téblábolás után a múlt hétvégén elkalapálták a Detroitot. Peterson egy hét késéssel találta meg a száz yard fölött futó cipőjét, passzolt yardokat nézve viszont a minnesotaiak mindenki más mögött kullognak. A mai tudásunk szerint a legtöbb, amire idén vihetik, hogy megbízható középcsapattá válnak, az olyanokat viszont mi jellemzően verni szoktuk. Mérleg: 8-4

14. forduló at Baltimore Ravens (NFL PR helyezés: 22.)

A Ravens a komoly véráldozat (Suggs elvesztése a teljes szezonra) ellenére sem tudta legyűrni az akkor eléggé elveszettnek tűnő Peyton Manning vezette Broncost. Ilyesmi persze megesik, de aztán az Oaklandet sem. 0-2-ről persze kell lennie visszaútnak, az azonban náluk nem igazán látszik, merre vezethet. Amíg nem következik be a látványos feltámadás, ezt az összecsapást is a pozitív oldalra könyveljük be. Mérleg: 9-4

15. forduló vs. Cleveland Browns (NFL PR helyezés: 25.)

A Jetstől elszenvedett verés után a Tennessee ellen sikerült szépíteniük, de a Browns ettől még Browns marad. Még párhuzamos univerzumból is nehezen képzelhető el olyan, ahol ez a game nem fix egyes. Mérleg: 10-4

16. forduló vs. St. Louis Rams (NFL PR helyezés: 15.)

A nyitófordulót tudjuk, a Kosok legutóbb a fővárosba mentek kikapni. Ligaelit védőfal ide, addig várhatóan felépülő szenzációs futópáros oda, nem igazi szurkoló az, aki nem úgy gondolja, hogy karácsony után megtoroljuk a két hete rajtunk esett sérelmet. Mérleg: 11-4

17. forduló at Arizona Cardinals (NFL PR helyezés: 3.)

Ha minden a felvázoltak szerint (vagy megközelítőleg úgy) megy, az arizonai túra akár a csoportelsőségről is dönthet. Két vesztes nekifutással a hátunk mögött, a vetélytárs egyelőre makulátlan mérlegét látva most még korai lenne azt mondanunk, hogy a mi javunkra. Azonban egy 11-5-ös második hely is elég szokott lenni az egyik wild cardra…

bejegyzesseahawksbanner.jpg

Forrás:

Seattle Seahawks Hungary

seahawks.hu