Beázott az új stadion, jöhet a javítás

Vikings Stadium_XNem várt esemény történt a Minnesota Vikings új stadionjának építésénél.

A US Bank Stadium építése már bőven 90% felett jár, már ami az elkészültségét illeti, de most akadt egy nem várt gond, ami több millió dolláros kárt okozott.

Történt ugyanis, hogy a tetőszerkezet, ami a világ legnagyobb egybefüggő üvegfelületű borítását kapta, – úgymond beázott. Azonban nem kell a szó szoros értelmében venni a beázást, hiszen nem pont erről van szó.

A mostani tél Minnesota-ban azért jelentősebb nyomokat hagyott, mint például itt Magyarországon. A tetőszerkezet egy jó lehetőséget kapott a tesztre, melyen meg is felelt, de ahogy melegedett az idő jött a baj. Ugyanis ahogy melegedett az idő, a hóréteg elkezdett olvadni és az e célból telepített vízelvezető rendszer elég hamar megadta magát és elkezdett jelentős területen szivárogni.

A FOX9 értesülései szerint mintegy 30 panel szorul cserére a vízkár miatt. Az eljárás szerencsére nem bonyolult és sok időt sem vesz igénybe, de a 4 millió dolláros anyagi kár már szabad szemmel is jól látható.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com