A Broncos 33 millió dollártért hosszabbított az elkapójával

A Denver Broncos az offseasonban azzal az egységével foglalkozott aminek a nagydöntő megnyerését köszönheti. A védelem alapjátékosainak megtartására törekedtek. Von Miller megkapta a rekordszerződését és hosszabbítottak Brandon Marshall-al is.

Ezt követően a jöhetett a támadóegység. Tegnap bejelentették, hogy hosszabbítottak a csapat második legeredményesebb elkapójával Emmanuel Sanders-el. Az elkapó hároméves, 33 millió dolláros szerződést írt alá a csapatával amely 27 millió dollár garantált keresetet tartalmaz.

Sanders két éve érkezett a Pittsburgh Steelers csapatától. Hároméves, 15 millió dolláros szerződést kötött az érkezésekor ami alapján 5.6 millió dolláros alapfizetés illeti meg az idei szezonra.

Az elkapó nem volt elégedett a korábbi szerződésével főleg úgy, hogy Demaryius Thomas a tavalyi offseasonban ötéves, 70 millió dolláros szerződést kapott. Azonban nem cirkuszolt, higgadtan kivárt és most megkapja a jutalmát.

Sanders igazán jól teljesít a Broncos csapatában és remekül passzol Gary Kubiak rendszerébe. Idén is az offense egyik kulcsjátékosa lesz de afelől ne legyen kétség, hogy a Broncos főként a futásokkal fog kooperálni az idei szezonban.

A Broncos volt a liga egyetlen csapata az utolsó két szezonban amelynek két elkapója is átlépte az 1.000 elkapott yardot. A szinte újonc Trevor Siemian és az újonc Paxton Lynch irányításával azért ezt nem lesz egyszerű megismételni.

nfl.com, Fotó: fueledbysports.com