Öngyilkos lett a Titans elkapója

Tegnap reggel öngyilkos lett a Tennessee Titans wide receivere, Orenthal James Murdock. Murdock hétfőn délelőtt 10:43-kor pisztollyal vetett véget az életének. 25 éves volt. Tampa Bay-ben a Middleton középiskola előtt, saját autójában találtak rá. A tragédia egy nappal azután történt, hogy a Titans az úgynevezett Reserve/did not report listára tette a játékost. Ez azt jelenti, hogy nem számolnak vele az edzőtáborban és így a helyére behívhatnak egy másik játékost. A vezetőedző Mike Munchak állítása szerint Murdock személyes okokra hivatkozva maradt távol az edzőtáborból és ezt követően tették a listára.

Murdock a USC-re járt és indult a tavalyi Drafton. A Drafton nem választotta ki egyik csapat sem, de draftolatlan szabadügynökként hamar elkelt és 2011 júliusában szerződtette a Titans. Tavaly augusztusban Achilles-ín sérülés miatt viszont sérültlistára került és az egész szezont „a listán töltötte”. Soha nem lépett pályára a Titans csapatában.

„Sokkolt és elszomorított minket amikor hallottuk, hogy ma reggel öngyilkos lett O.J. Murdock. Az itt eltöltött idő alatt közel került a játékosokhoz, az edzőkhöz és a személyzethez. Tavaly egész évben azért küzdött, hogy visszatérhessen az Achilles sérülését követően és idén már az edzőtáborra készült. Gondolatainkban és imáinkban a családjával, a barátaival és mindazokkal vagyunk akik osztoznak a tragédiában." - jelentette meg nyilatkozatában a Titans.

(nfl.com, Fotó: justluxe.com és AP/Darron Cummings)

Címkék: tennesseetitans