Mike Williams újabb balhéja

Williams számára olyan zavaros ez a holtidény, mint hülye gyereknek az ABC. Elkapónk akár veheti célzásnak is a hasonlatot ugyanis most éppen egy 43.000 dolláros kártérítési igény van terítéken.

Kiderült ugyanis, hogy Mike barátunk tavaly októberig házat bérelt magának Tampa egyik elit, csendes környékén . Persze ilyen van. Emberek bérelnek házakat, lakják azt, sütit visznek a szomszédnak meg ilyesmi. Na, Williams nem az a konyhatündér típus. Ő a partik kedvéért bérelt házat.

Nem tudom mi folyhatott ott, talán a kitört ablakok helyén yamaha hangfalakból bömbölt 50 cent, miközben Williams félmeztelenül egy roller nyergében tekert az utcában, hangosan kiabálva, hogy ” Buli van vazeeee!” Azért gondolok ilyesmikre, mert a szomszéd John Hagensicher az alábbiakat nyilatkozta a helyi újságnak:

“Ő a legrosszabb szomszéd, akit csak el lehet képzelni!”

Williams felelőtlenségében arra sem figyelt, hogy a bulik bizonyára már nem szomjas vendégei ügyeljenek a ház állagára. Ebből aztán a főbérlő szemei előtt dollárjelek kezdtek el pörögni, mely pörgés meg sem állt a 43.000-es számlálónál. Gondolom ebben benne van a sokk okozta kórházi kezelés is, miután viszont látta szeretett házát.

Williams nyomában pusztulás jár. Betört ajtók, lerogyantott házak, szabálysértési perek, kártérítési igények. Olyan mint a Terminátor. Jól fog neki állni az új szerelés. Már ha lesz módja magára ölteni. Mert bizonyára Lovie Smith türelme is véges.

“Ez a viselkedés zavaró. Senki sem állhat a csapat érdeke felett. Ezt meg kell értenie.”- nyilatkozta a vezetőedző, Williams ügyes-bajos dolgaira reagálva.

Jason Licht general manager is hasonlóan vélekedett:

“Be kell bizonyítania, hogy nem akar szezonon kívül főcímekben szerepelni!”

Szerintem ez lehetett az utolsó ejnye-bejnye. Ezután már csak egy c betűs szó jön, ami u betűvel folytatódik és t a vége! Csak az a fránya szerződés azzal a sokszámjegyű garantált összeggel…

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com