Buccaneers kicker keringő

A bécsi bálokon is megirigyelnék azt a pörgést, forgást, amit a Buccaneers az elmúlt idényben- hozzáteszem szükségből -végrehajtott kicker poszton. Most ismét változik a felállás. Régi, új arc tűnik elő Connor Barth teljes életnagyságú alakjában, míg Rian Lindell-t nem marasztalják kalózföldön.

Felépülését követően tehát a következő idényben, szinte 100 % bizonyossággal mondhatjuk, a Bucs kickere Barth lesz. Már csak azért is, mert élő szerződésében nagyon komoly garantált összegek néznek a stábbal farkasszemet. Meg hát sérüléséig a csapat egyik legmegbízhatóbb játékosa volt. A kérdés csupán csak az, hogy sérülése valamilyen formában visszamarad-e és ezáltal akadályozza-e a játékban. Az achilles sérülés miatt egész évadban hiányzó játékos esetében ez az egyetlen szürke folt. Egy biztos. Kicker pályafutása után, nem valószínű, hogy megkeresi bárki is az NBA-ből.

Az elmúlt évben Barth-ot a Buffalo csapatától érkező Rian Lindell helyettesítette. Azt nem lehet mondani, hogy a tampai hölgyek sikítozva  bugyikat szagattak volna egy-egy mérkőzésről való levonulása okán. Hiba akadt bőven és ezt a stáb nem kimondottan nézné végig a következő szezonban. Inkább a bugyiszaggatást (ahogy én is), de ahhoz meg teljesíteni kellene a pályán, szóval lesz meló bőven! Lindell viszont ezt már nem a Bucs mezében teszi. Emlékeztetőül így nézett ki Lindell elmúlt évi szezonja:

20-29 yard közötti kísérletek: 3/3

30-39 yard között: 14/12

40-49 yard között: 6/4

50+ yard: 6/4

Ez összesítve 29 kísérlet, 23 sikeres rúgással. 79,3 %-os teljesítmény. Bizony egy rúgó játékosnál sosem jelent jót, ha nincs 80% felett.

Van még egy rúgó játékosunk, akiről eddig nem esett szó. Lawrence Tynes az, aki még Lindell előtt érkezett a csapathoz. Tulajdonképp őt szerződtettük Barth helyére, viszont ezt az MRSA húsevő baci nem tartotta jó ötletnek, így tett is ennek a tervnek a szétcseszéséről. Nagyon érdekes Tynes helyzete. Főszerkesztő barátunk tavaly már egy cikkben leírta, milyen komoly nézetbeli különbségek vannak Tynes távolmaradásáról a játékos és a csapat vonatkozásában. A Bucs úgy gondolta Tynest nem a futball sérültek listájára kell tennie, a rúgó nem így látja, tekintve, hogy a Bucs főhadiszállásán szedte össze a bacit, több játékostársával egyetemben. Tynes még mindig vitatja a határozatot és amennyiben neki adnának igazat, abban az esetben szabadügynökké válik. Ha mégsem, akkor szerződése csapatunkkal érvényben marad. De kinek lenne jó egy csalódott, ellenséges hangulatú játékos megtartása? Ezt gondolom Lovie Smith is így látja!

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com