Beharangozó: Packers - Panthers (7. hét)

Játékosként és edzőként is, Ron Rivera-nak szép emlékei vannak a Lambeau Field-ről.

"Nagy történelme és hagyománya van. Nagyszerű a futball hangulat," mondta Rivera. "Ez egy legendás hely, egy szép hely.

"De", tette hozzá Rivera, "nincs ok a félelemre, mert te is játszol. A srácaink tudják ezt."

A Panthers-nek (3-2-1) elég aggodalomra van oka a jelenlegi Green Bay Packers ellen vasárnap a történelem nélkül is. Bár mindkét csapat az első helyen áll a divíziójában, ennek ellenére hullámzó a teljesítményük, a Packers (4-2) trendje felfelé mutat. A Green Bay három egymást követő meccset nyert meg, összesen 107 pontot szerezve a győzelmek során.

Íme néhány dolog, ami szükséges ahhoz, hogy a Panthers meg tudja fordítani ezt a trendet.

A sebesség: 

Minden ellenfél az reméli, valahogy le tudja lassítani az irányító Aaron Rodgers játékát. Ehhez a Panthers-nek lehet, hogy sürgetnie kell Rodgers-t. Rodgers persze nem fogja ilyen könnyen adni magát. A második helyen áll az NFL-ben 111,4-es passer rating-el, és holtversenyben a második 15 touchdown mellett csak két interception-t dobva. 

"Az egyik dolog, amit igazán jól csinál, az a gyors szabadulás." mondta Luke Kuechly. "Tudja, hogy hova megy a labdával, és eltűnik. Elfordítod a fejed, pislogsz, és eltűnt." 

Rodgers képes kezelni szinte bármilyen helyzetet, így a legjobb védekezés olyan nehéz helyzetbe hozni, amennyire lehetséges. 

"Amit többet kell csinálni, mint bármi más," mondta Rivera, "az a jó első és második down-ok, és aztán majd meglátjuk, hogyan mennek a dolgok."

A mély passzok: 

Rodgers árthat az egész védelemnek, de semmi sem fáj jobban, mint amikor a jó védelmet felrobbantják egy mély passzal. 

"Senkinek nincs nagyobb mobilitása és dobóereje ennél a fickónál. Képes bármit megdobni." mondta a safety Roman Harper. "Ötven, 60 yard a pályán, nincs olyan dobás, amit ne tudna megcsinálni." 

Rivera beszélt a Rodgers és Jordy Nelson közötti kapcsolatról, aki vezeti az NFL-t 43 elkapással és 632 yard-al. Megemlítette továbbá, hogy Rodgers kezd összeszokni Randall Cobb-al, aki vezeti az NFL-t az elkapók között hét touchdown-al. Nelson és Cobb fél tucat olyan elkapást jegyez, amik 20 yard felett voltak. Átlagban a Panthers két 20+ yardos játékot engedett az első három mérkőzésen, de már négyet engedett az utolsó három meccs mindegyikén.

Futásban maradni:

Az egyik legjobb módja, hogy Rodgers a pálya szélén maradjon. A Packers utolsó a ligában a futás ellen, 154.5 yardot engedve mérkőzésenként. Kifejezetten érzékenyek a zone-read futások ellen, így a Miami Dolphins irányítója, Ryan Tannehill 40 yardot tudott szerezni ellenük a múlt héten. Most meg kell küzdeniük az irányító Cam Newton-nal, aki áttörést mutatott be a szezon idei játékában egy 107 yard-os mérkőzéssel a múlt héten a Cincinnati ellen. 

"A dolgokat, amiket láttunk a videón, teljes mértékben ki kell használnunk." mondta Newton. "Ez egy nagyon sportos bagázs, így bármi, ami ad nekünk egy esélyt, azt meg kell célozni a lehető legjobban." 

Rivera azt mondta, biztos, hogy a Packers védelem ezen dolgozott egész héten, de ez valami, amit a csapatoknak a közelmúltban sikerült kihasználni. Ez lehet egy minden szempontból előnyös megközelítés a Panthers számára - , lerövidíteni a mérkőzést, előkészíteni a passzjátékot, hiszen a védelem a két kezdő cornerback nélkül igencsak sebezhető.

Ready, set, score: 

A Carolina utolsó látogatása a Lambeau Field 2008-ban volt, amikor 35-31-re nyert a Panthers. Soha nem tudhatod az NFL-ben, de a rajongóknak fel kell készülniük egy esetleges tűzharcra.

"Tudjuk, hogy a védelem mire képes, és offense-ként a mi dolgunk, hogy pontot szerezzünk." mondta Newton. "Én nem aggódom amiatt, hogy a védelem mennyire lesz hatékony."

Newton rámutatott arra, hogy a védelem időnként előszeretettel kényszeríti ki a labdavesztést. Csak három csapatnak van több labdaszerzése, mint a Carolina-nak, de sajnos csak négy csapatnak van kevesebb labdavesztése, mint a Packers-nek (4).

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu