Miért nem működik a pass rush?

Azt már megszokhattuk, hogy évek óta nehéz cipőben jár, de a tavalyi évben mintha már nem is lett volna az a bizonyos pass rush. Most talán az okát is megtudhatjuk.

A tavalyi holtszezonban érkezett hozzánk Michael Johnson, aki nagyon is tisztességes számokat produkált a Bengals színeiben, ám itt Tampában egyszerűen beleszürkült a mezőnybe, és semmilyen szinten nem ment neki a játék. Johnsonnal együtt viszont mások sem igazán teljesítettek, és a szerzett sack-kek, valamint irányító siettetések tekintetében teljesen a liga utolsói között végzett a Buccaneers.

Megjelent ma azonban egy nagyon érdekes kis írás a Pro Football Focus oldalain, melyből némileg több infóhoz juthatunk a dolgokkal kapcsolatban. Fent említett honlapon ugyanis összesítették, hogy hány alkalommal maradt rusher, az ellenfél támadófala által blokkolatlanul. És tudom, hogy az elmúlt időszakban már rengeteget szidtuk Lovie Smith rendszerét, és szakértelmét, de most újra megtesszük! (Muhaha).

A Tampa Bay Buccaneers ugyanis ebben a kategóriában is liga utolsó lett. Azaz a 32. helyen végzett az NFL csapatok közül. A Bucs teljesítménye már Greg Schiano ideje alatt sem volt kimagasló, ám ebben a kategóriában igen! Hisz jól emlékszünk mindannyian, Schiano aztán boldog boldogtalant blitzelni küldött folyamatosan, teljesen üresen hagyva a hátsó tereket. Meg is volt az eredménye. Egyrészről jó játékosok híján szétadogatták a secondary-t, másrészről pedig 2013-ban, összesen 73 alkalommal maradt rusher blokkolatlanul, és ezzel a statisztikával a második helyen végzett a Buccaneers passzsiettetése, az Arizona Cardinals csapata mögött.

0402_2

Majd jött Lovie Smith, és Leslie Frazier új rendszere, és a blokkolatlanul maradt passzsiettetők száma a tavalyi évben, csaknem a felére csökkent. Összesen 35 alkalommal sikerült ugyanis ilyen szituációt összehozni. Smith rendszerében leginkább négy játékos indult az irányító levadászására, míg a linebackereknek, más, konzervatívabb feladatokat szánt az edzőgárda. A jó öreg Lovie Smith persze ettől függetlenül egész évben nemtetszését hangoztatta a védelem, és a passzsiettetés terén. Azonban sémájában egy életképes blitzet sem lehetett találni. Ennek “mesterét” ugye, Mark Barront pedig el is kótyavetyélte a csapattól, mondván nem illett a rendszerbe, aztán következő, immáron Rams beli meccsén, úgy lekaszálta a Cardinals irányítóját, hogy az hosszabb időre ki is dőlt. Majd év végén Mason Fosternek is távoznia kellett hasonló okokból.

Egyáltalán nem lenne tehát mindezek tudatában meglepő, ha “hirtelen” magára találna Michael Johnson, és egy év kitérő után ismét kiváló passzsiettető válna belőle, egy olyan rendszerben ahol értelme is van a passzsiettetésnek.

A szörnyű az az egészben, hogy a Buccaneers-nél nem lemondtak a passzsiettetésről a tavalyi évben, hanem egyszerűen mindezek tudatában sem tudták kivitelezni az egészet. És, hogy valószínűleg a holtszezonban sem látták ezt be. Hisz ha belátták volna, valószínűleg nem Michael Johnson tehetségtelenségére fogták volna a dolgot, ezzel együtt pedig nem vágják ki a csapattól hat millió dollárnyi halott pénz megteremtése mellett, az egy éve méregdrágán szerződtetett defensive endet.

Ez csak egy aprócska szomorú darabkája már megint a Buccaneers tavalyi sikertelenségének, mely az első számú draft picket, és egy 2-14-es szezonzárást eredményezett. Sajnos ezzel együtt is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Lovie Smith a legkevésbé sem érti a dolgát. A legfájóbb a dologban pedig az, hogy folyamatosan hallja az ember a nagy edzők nyilatkozataiban, hogy a rendszert kell a csapat erősségeihez formálnod. Hallottuk ezt már Chip Kelly-től, hallottuk már Mike McCarthy-tól, Pete Carroll-tól. És úgy látjuk az ő csapataikban ez valóban működik, és eredményesek is. Persze nálunk is hasonlóképpen beszél a general manager Jason Licht, a gyakorlatban azonban sorra távoznak a tehetséges játékosok a csapatból. “Mert nem tudták elsajátítani a rendszert.”