Térdsérülés miatt 4-6 hétre kiesett Ben Roethlisberger

A tegnap esti St. Louis Rams elleni mérkőzés harmadik negyedében megsérült Ben Roethlisberger. A Pittsburgh Steelers irányítója a Rams safetyjével Mark Barron-al ütközött és az első pillanattól látható volt, hogy súlyosan megsérült.

Roethlisberger-t az öltözőbe vitték és nem sokkal később bejelentették amire számítani lehetett azaz Big Ben nem fogja folytatni a mérkőzést. Helyére a nemrégiben igazolt Michael Vick ált be és a Steelers végül 12-6-al lehozta a mérkőzést.

A később elvégzett MRI vizsgálat kimutatta, hogy Roethlisberger bal térdében csontok zúzódtak és megsérült az oldalszalag is. Az NFL Media munkatársának, Albert Breer-nek az információ szerint 4-6 hetet kell majd kihagyni az irányítónak. Az időtartamnak némileg ellentmond Mike Tomlin bejelentése mert a vezetőedző állítása szerint még nem határozták meg a visszatérés várható idejét.

A sérülés ellenére Big Ben szerencsésnek érezheti magát mert keresztszalag szakadás esetén már véget is ért volna az idei szezonja. Roethlisberger most fog először kihagyni mérkőzést 2012 óta és 12 éves pályafutása során csak 17 találkozóról hiányzott ezidáig.

A Steelers csütörtök este a Baltimore Ravens csapatával találkozik és Michael Vick marad a csapat irányítója. Mivel csak nemrég csatlakozott a csapathoz ezért tegnap este viszonylag limitált szerepet kapott. A várakozások szerint a tegnap visszatérő running back Le'Veon Bell fog még nagyobb szerepet kapni az offenseben.

(nfl.com, Fotó: businessinsider.com)