Tillman és Bersin játéka kétséges

A cornerback Charles Tillman várhatóan hiányzik a negyedik egymást követő meccsen vasárnap egy térdsérülés miatt, de a Panthers megtalálta a vigaszt a távollétében.

"A jó dolog az, hogy ez ad a többieknek lehetőséget, hogy továbbra is játékban legyenek és ez lehetővé teszi Cortland (Finnegan) számára, hogy folytassa a munkát belül." mondta a vezetőedző Ron Rivera.

"Ez jó, ha így nézzük, de nem jó, hogy Charles nem elérhető."

Tillman hiányzásával Bene Benwikere szerzett több tapasztalatot külső corner-ként Josh Norman mellett. Ha Benwikere lenne a nickel, ez nehéz lenne Finnegan számára - aki november 30.-án érkezett -, hogy sok snap során szerepeljen, annál is inkább, hogy Colin Jones is a rotációban van.

"Egy nagyon szép módon kezdett," mondta Rivera Finnegan érkezéséről "és úgy tűnik, hogy igazán szépen beilleszkedett az öltözőben, a teremben, és a pályán is."

A másik jó hír az, hogy bár Tillman játéka kétséges a vasárnapi meccsen az Atlanta ellen, azért szépen javul."Nem úgy reagált, ahogy reméltük, de szépen javul." mondta Rivera.

"Erősebb és jobb, és egyre több és több dolgot csinál. Egyszerűen nem tart ott, ahol szeretnénk. Megfontoltak vagyunk vele kapcsolataban és folytatjuk a munkát."

Az elkapó Brenton Bersin is kétségesként szerepel a listán egy lágyék sérülés miatt, ami a héten jelentkezett nála, de az is kétséges, hogy Bersin aktív lett volna e a sérülés nélkül. Bersin a gyakorló csapatban kezdte a szezont és nem gyakran játszott, hacsak valamelyik Carolina elkapó - Philly Brown, Ted Ginn, Jerricho Cotchery vagy Devin Funchess - nem volt sérült.

"Joe Webb egy olyan ötödik számú, vészhelyzeti elkapó nekünk." mondta Rivera. "Nagy szerepet játszik a speciális csapatban. Nagyszerű munkát végzett."

A defensive end Mario Addison valószínű, hogy visszatérhet egy boka sérülés után, ami miatt kénytelen volt kihagyni egy meccset. Teljes értékű edzésmunkát végzett egész héten az enyhébb decemberben, ami segített a Panthers-nek felkészülni a meccsnapi előrejelzésre.

"Mivel láttuk az előrejelzést kedden, beszéltünk a srácokkal a hidratációról, a pihenésről." mondta Rivera. "Remélhetőleg figyelni fogunk erre."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu