Christian Ponder és a shotgun felállás

A múlt hét pénteki Bills ellen elvesztett mérkőzésen a vezetőedző és az offensive koordinátor kísérletezgetett az irányítóval. Sajnos eddig az előszezon nem úgy alakul, mint azt szeretnénk. Még van pár nap az alapszakaszig, így az edzőknek és a játékosoknak is van még lehetőségük a gyakorlásra és a fejlődésre. A Bills elleni találkozón a szemfülesek észrevehették, hogy Ponder elég gyakran áll fel shotgun-ba. Egészen pontosan 26 snap-ből, amit fent volt a pályán 20 alkalommal shotgun-ba kapta a labdát. Ez 77%-os arány. Ez jóval nagyobb arány, mint a 2012-es alapszakaszban.

Az ESPN statisztikái szerint Ponder a tavalyi alapszakaszban 555 alkalommal állt a labda mögé és ebből 319 alkalommal shotgun-ban tette. Ez 57,5%. Lehet, hogy valami újfajta támadótaktikát próbálgat az edzői gárda? Az egyből kiderült a Bills elleni meccsen, hogy ez nem feltétlen működik, ha ekkora arányban shotgun-ban állnak fel. A támadó falat rendszerint áttörték és nem kis nyomás alá helyezték Ponder-t, aki így hibát hibára halmozott.

Frazier elmondta, hogy ki akarnak dolgozni Ponder-nek egy pozíciót, ahonnan képes átlátni a dolgokat és megfelelően dönteni. Statisztikák kimutatták, hogy a 2012-es idényben shotgun-ból Ponder nem feltétlen tudott jobb teljesítménnyel előrukkolni, mint amúgy. 18 TD-ből 10-et dobott shotgun-ból, de 12 interception-ből 9-et dobott szintén shotgun-ból. Valamint a 32 sack-nek a felét is shotgun-ból gyűjtötte be.

A Vikings edzőinek azonban óvatosan kell dolgoznia ezzel a taktikával, mert a védelem könnyen kiismerheti a támadójátékunkat. Nagyon hamar megtudhatják, hogy futás vagy passz lesz-e. Összefoglalva úgy tűnik, hogy több alkalommal fogjuk Ponder shotgun-ba beállni, mint nem.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com