Beharangozó: Seahawks - 49ers

A Seattle Seahawks Vasárnap esti rangadón(SNF) - magyar idő szerint hétfőn, hajnali fél 3-kor - országos TV-s meccsen fogadja a csoportellenfél San Francisco 49ers-t. Az első hazai meccs mindig nagyon fontos. Az első csoportrangadó mindig nagyon fontos. Sőt egy SNF rangadó is kiemelt figyelmet érdemel. Ez a meccs mégis az ellenfél kiléte miatt kiemelten fontos. A csapat, akit mindig meg kell verni. Mindig, minden körülmények között. A San Francisco 49ers...

Nem csináltam még ilyet, de szerintem egy csapat bemutatását illik az edzői stábbal kezdeni. Ez különösen igaz, ha az ellen főedzőjét Jim Harbough-nak hívják. Jimbo (engedelmetekkel, így könnyebb leírni) elsősorban egy nagyszerű edző. Megmutatta ezt már az egyetemi karrierje alatt is. Kisebb egyetemek után 2007-ben került a Stanford-ra. Első dolga volt, hogy beszóljon szeretett mesterünknek, Pete Carroll-nak (továbbiakban PC, mert fájni fog az ujjam) mondván, hogy már csak egy évig lesz a USC Trojans főedzője. Végül még 3 évig volt...de visszatérve Jimbo-ra, a Cardinal-ból(Stanford) a 2010-es év végére BCS-bowl résztvevő csapatot csinált, és ha már ott voltak, jól meg is nyerték az akkor már másodéves Andrew Luck-kal a center mögött az Orange Bowl-t. 4 napra rá jött a bejelentés, hogy Jimbo 5 évig a 49ers vezetőedzője lesz. Egyik szemem sírt (én még elnéztem volna Singletary munkásságát), a másik nevetett. Nevetett, mert tudtam, hogy egy élénk színfoltja lesz az NFL-nek és az NFC West-nek. Az is lett. Egy megosztó személyiség. Ha a 49ers játszik, a pálya mellett mindig van egy másik meccs, amit ő vív - mindenki mással. Egy zseni, akit sokan nem szeretnek. Az NFL Mourinho-ja. Neki és koordinátorainak nagy szerepe van abban, hogy a legtöbb Power Ranking a 49ers nevével kezdődik manapság. Reméljük csak hétfő reggelig... :)

Folytassuk a támadókkal. Jimbo nagy felfedezettje, Colin Kaepernick az irányító, aki tavaly év közben váltotta az addig remekül játszó, ámde megsérülő Alex Smith-t. Valljuk be, az az offense bár jól működött(köszönhetően nagyrészt Greg Roman Off. koordinátornak), mégis kiszámítható volt, jó példa erre a 13-6-os sikerük ellenünk tavalyról. Kaep több élű fegyver. Tavaly megmutatta, hogy a read-option tökéletesen játszható vele, bánta a Packers. Idén már megmutatta, hogy a zsebből is kiválóan tud passzolni, bánta a Packers. Persze mondhatjuk, hogy olyan remek célpontoknak dobál, mint a 6. körért Baltimore-ból elhozott Boldin, aki egy fizikális ún. "possession receiver" vagy a "jóöreg" Vernon Davis TE aki az idei offseason alatt láthatóan jó kapcsolatot épített ki a pályán az irányitójával , de az a 400+ yard magáért beszél, még ha a Packers secondary asszisztált is jó vendég módjára. Rajtuk kívül viszont nem nagyon van más(lenne, de Michael Crabtree sérült, ki tudja még meddig), illetve kérdéses, hogy a WR állomány többi tagja(Kyle Williams, Quinton Patton vagy Marlon Moore és ne adj Isten Chris Harper) hogyan tudná segíteni a passzjátékot, ha egy komolyabb védelem(modjuk a Seahawks) a két kulcselkapót semlegesíti. De még mindig van kihez nyúlni! Frank Gore személyében olyan futójuk van, aki földön és levegőben is veszélyes tud lenni. Földön azért is, mert a Staley-Iupati-Goodwin-Boone-Davis támadófal takarítja neki az utat, mely a liga legjobb ilyen egységei(ha nem a legjobb) közé tartozik. Ezt is tapasztalhattuk a már említett 13-6-os tavalyi odavágón. És akkor Bruce Miller FB-ről még nem is beszéltem. Igaz a Packers múlt héten remekül levédekezte Gore-t(21/44 yard, 2.1-es átlag) de nagy árat fizettek érte a passzvédekezésben. A 49ers offense 26.5 pontot átlagolt a liga többi csapata ellen tavaly, ellenünk 13-at. Idén 34-el kezdtek. Nagy dolog lenne ezt a támadósort 10 pont környékén tartani. Ahogy tavaly kétszer is...

Ha dicsértem a támadókat, nem tehetek másként a védelemmel sem. Kezdjük is egyből a 3-4-es Front 7 védőfalával, ahol ott trónol a jobb oldalon Justin Smith. A kiváló falember már évek óta vezére a 49ers védelmének, akik tavaly néhány meccs erejéig meg is tapasztalhatták milyen nélküle. Köztük volt a 49ers@Seahawks 13-42...vasárnap játszani fog. Sopoaga távozott a NT posztról, helyét a szolíd képességű Ian Williams vette át, de ott van Glenn Dorsey is. A fal másik oldalán továbbra is Ray McDonald kezd, viszont egy remek kiegészítő ember távozott innen Ricky-Jean Francois személyében. A LB sorra ugyanaz a gondolat maradéktalanul igaz, amit a támadófalukra használtam. Középen a két szaladó szikla, Navorro Bowman és Patrick Willis várja csomagolásra az ellenfél támadóit, míg a széleken az Aldon Smith, Ahmad Brooks páros vadássza az irányítókat nem kevés eredménnyel. Nehéz gyenge pontot találni ezen az egységen is. Mindez már nem egészen igaz a secondary-re. Azért 300+ yardot csak benyeltek Rodgers-ék ellen, igaz ezt év végén még sok csapat mondhatja el majd magáról. A két szélen Rogers és Brown is verhető, míg a 3. számú CB-nek, Nnamdi Asomugha-nak is bizonyítania kellene, hogy nem olyan pusztulatosan fostos, mint az Eagles-ben volt. A safety Whitner már inkább stabil pontnak számít, míg a FS posztról távozó Goldson-t az újonc Eric Reid próbálja meg pótolni. Jónak is néz ki Reid, remekül játszott a nyitófordulóban, kőkeményen ütközik, de biztosan lesznek rosszabb meccsei idén, talán mindjárt a következő. Mindenesetre sok kellemetlen percet fognak okozni Wilson-éknak vasárnap. Nehéz lesz ellenük haladni, hatványozottabb szerepe lesz a sikeres futójátéknak, ami sajnos a Panthers ellen nem létező fogalom volt.

A Special Team-ben Andy Lee punter a liga legjobbja évek óta. Rúgó poszton lecserélték a tavaly "mindent" kihagyó veterán David Akers-t, helyére hozták a Browns-ból a szintén veterán Phil Dawson-t. Egyelőre nem egyértelmű az előrelépés...

Sok mindent lehetne még mondani, sok mindenről beszélni, én most ennyit akartam. Ha ki akarjátok egészíteni valamivel, tegyétek meg kommentben, szívesen veszem.

De most nézzük mit gondolnak a meccsről az ellenfél szurkolótáborában. 5+1 kérdést tettem fel Kocsis Péter /"petey"/ Bowl.hu-s fórumtársamnak, a 49ers csapattopik egyik vezérszurkolójának, aki készségesen válaszolt. Köszönöm szépen.

1. Jim Harbaugh és a szakmai stáb a tavalyi év read-option őrületétől eltérően egy sokkal konzervatívabb támadójátékot alkalmazott a Packers ellen. Mit gondolsz, ez a Seahawks ellen is így lehet, vagy inkább egy "speciális" gameplan volt az első héten?

KP: Az első héten arról lehetett olvasni, hogy a Packers mindent feltett arra, hogy megállítsa a futást, lévén a PO-ban így sikerült dominálni őket. Az offseasonban még elmentek az egyetemekre is tanulmányozni a read-optiont. Szóval ezek után láthattuk hogy tényleg így történt, és azt akarták, hogy Kaepernick a karjával verje meg őket. Szerencsétlenségükre ez meg is történt. 
A Seahawks ellen azt vizionálom, hogy visszatérnek a földre, és ott kap egy egészséges Gore/Hunter dózist a Seahawks Defense, akik tele vannak eltiltottal/sérülttel. Így kontrollálják az órát és fárasztják a védelmet, valamint feljebb csalják a secondaryt. Jelenleg a legjobb run support(futás elleni védelmet segítő) DB sérült, Browner személyében.

2. Szerinted mire kell nektek figyelni, amikor a Hawks-nál lesz a labda?

KP: Ugyanarra kell figyelni, mint amikor nálunk. Meg kell fogni a futást, hiszen ha megy a futás, akkor mehet a play-action passz. Ez a prioritás, és a Lynch-féle power backek ellen kevésbé megy a védekezés.

3. A tavalyi CenturyLink-en játszott meccsen ugye nem szerepelhetett sérülés miatt a védelem vezére, Justin Smith. Mekkora szerepe van neki a 49ers védelem sikereiben, illetve milyen hatással lehet a játéka a meccsre vasárnap?

KP: Justin Smith egy olyan védő akit nem lehet nem duplázni. Fáradhatatlanul megy, és ha fogják is ott van a fejekben hogy csak jön. Tény, Aldon Smith sokat köszönhet neki, ugyanis a sok stunt play miatt tudott sok sacket szerezni, vétek nem kihasználni egy ilyen játékost. Ellenben kell egy olyan atletikusság is ami Aldon Smithnek van. Most egészséges lesz(J. Smith) így sokkal nagyobb szabadságot kapnak az OLB-k(Brooks, Aldon Smith, Lemonier) hogy menjenek Wilson után, mivel 1-1-ben nem lehet J. Smitht tartani sokáig, vagy holding lesz.

4. Colin Kaepernick azt nyilatkozta, hogy semmilyen hatással nem volt tavaly a Seahawks szurkolók által generált hangzavar a huddle-ben zajló kommunikációra. Mit gondolsz, ez igaz lehet most, a világrekord kísérletre készülő stadionban is?

KP: Szerintem igenis volt hatással rá, mert nem könnyű kommunikálni egy olyan hangzavarban amikor át kell hívni a play-t, vagy hallani a hike-ot. Viszont az egész csapat rosszul játszott tavaly, Offense, Defense, ST. 
Vasárnapra lesznek különféle "trükkök": silent snap count(az irányító snap előtti visszaszámolása ami tulajdonképpen hangtalan), vagy play clockra(a játék elkezdéséig az időt visszaszámláló óra) megy a snap, pl. 7 másodpercre, 3 másodpercre, ilyenek. A válasz az lenne, hogy gyorsan felépíteni egy tetemes előnyt, így talán ki lehet venni a közönséget a játékból.

5. Kik lehetnek szerinted a mérkőzés nyerőemberei akár egyik, akár másik oldalon?

KP:

49ers: Kaepernick, Támadófal, Vernon Davis, Frank Gore, Front 7.
Seahawks: Wilson, Lynch, Baldwin, Legion Of Boom.

5+1. Egy tipp, rövid indoklással. 

KP:

A. 28-17, 49ers. A Seahawks D-nek sok lesz a 49ers OL és futójáték, egy-egy mélypasszal Davis/Boldin/Williams, Patton(?) felé.

B. 17-14 Seahawks. Védelmi állóháború, ahol a Seahawks secondary leveszi a 49ers WR-eket.


bejegyzesseahawksbanner.jpg

Forrás:

Seattle Seahawks Hungary