Evan Mathis a Denver Broncos játékosa lett

A Denver Broncos-nak tegnap sikerült minőségi játékossal megerősítenie a támadófalát. Tegnap bejelentették, hogy szerződtették a Philadelphia Eagles korábbi guardját Evan Mathis-t. A falember egyéves, 4 millió dolláros szerződést kötött az új csapatával. A hírek szerint a különböző ösztönzők érvényesítése esetén a teljes kereset elérheti a 5.5 millió dollárt.

Mathis-t a 2005-ös Draft harmadik körében választotta ki a Carolina Panthers de a pályafutása finoman szólva sem indult zökkenőmentesen. Három évvel később csatlakozott a Miami Dolphins csapatához majd egy évvel később ismét váltott és a Cincinnati Bengals játékosa lett három évig de egyik állomáshelyén sem tudott maradandót alkotni.

Ezt követően, 2011-ben egyéves szerződést kötött az Eagles-el és minden megváltozott. Az edzőtáborban beverekedte magát a kezdőcsapatba és a tegnapig a csapat kezdőjátékosának számított. Nem csak csapatában számított a legjobb guardnak de ligaszinten is elismerték, 2013-ban és 2014-ben (pedig sérülés miatt csak 9 mérkőzésen tudott pályára lépni) beválasztották a Pro Bowl-ba és 2013-ban az All-Pro első keretébe is.

Az utóbbi idők jó teljesítménye ellenére is az offseason elejétől téma volt, hogy az Eagles nagy erőket mozgósít azért, hogy megszabaduljon a játékosától. Az idei évben rengeteg meglepő döntést meghozó Chip Kelly a hírek szerint a játékos magas fizetése és a hozzáállása miatt akart megszabadulni tőle. Először megpróbálta eltradelni de nem talált hozzá megfelelő partnert így következett a cut.

A jelenleg 33 éves Mathis egyértelműen kezdőjátékosnak érkezik Denverbe és gond nélkül át fogja venni Max Garcia helyét a kezdőcsapatban. A tavalyi térdsérülése ellenére a ProFootballFocus.com a szezon második legjobb guardjának választotta így ha elkerülik a sérülések akkor ismét egy jó szezonra lehet számítani a veterán játékostól.

(nfl.com, Fotó: miamiherald.com, denverbroncos.com)