Draft prospectek: Drake Maye, QB (UNC)

Ki más lehet Caleb Williams után a következő bemutatandó irányító, mint Drake Maye? Egy ideig arról beszéltek a legutóbbi szezon során, hogy ő lehet az idei no 1., viszont nála a bust potenciállal is jobban kell számolni.

2002. augusztus. 30-án született Charlotte-ban. A középiskolában először úgy döntött, hogy az Alabama játékosa lesz, később azonban meggondolta magát és a North Carolina-t választotta. Csereként kezdte az egyetemi pályafutását és freshmanként négy mérkőzésen kapott lehetőséget, így redshirtölni tudta az évet. Az igazi áttörés 2022-ben következett be, amikor 4321 passzolt yard mellett 38 TD-t és 7 INT-t dobott, ráadásul a földön is megtett 698 yardot, valamint 7 touchdownt. Ezzel a teljesítménnyel ő lett az ACC legjobb játékosa. Tavaly kicsit visszaestek a számai, a 3608 yard mellé 24 TD és 9 INT jutott, azonban úgy döntött, hogy eleget bizonyított már az egyetemen és profinak áll.

Erősségek

  • Kiváló méretekkel rendelkezik, amelyhez atletikusság is párosul
  • Remek hosszú passzokat ad
  • '22-ben a gyenge fal ellenére kiváló számokat hozott
  • Dual threat
  • Remek vérvonal, az édesapja is a UNC irányítója volt

Gyengeségek

  • Hajlamos túl sokat hezitálni a zsebben
  • Időnként bajban van, ha nem elérhető az első célpontja
  • Javítani kell a mechanizmusán és a lábmunkáján
  • Túl sokat hazardírozik nyomás alatt, turnover veszély

Combine eredmények

  • Méretek: 6'4" magas és 223 lb tömegű

Összegzés

A legtöbb helyen a második helyre rangsorolják Maye-t, aki a termete, a hosszú átadásai és az atletikussága miatt remek alapanyag lehet a QB edzőknek. Ha jó helyre kerül, akkor valami hasonlót is ki lehet belőle hozni, mint Trevor Lawrence-ből, ellenkező esetben azonban ő lehet a következő Carson Wentz. Nemcsak velük, hanem Mitch Trubisky-val is rendre hasonlítják össze, hiszen mindketten hasonló módon kerültek ki ugyanarról az egyetemről, igaz Trubisky csak egy teljes szezont futott.

Forrás:

New York Giants Hungarian Blog

giantsfootball.blog.hu

Címkék: draft2024, drakemaye