Kevin Kolb a Buffalo Billsnél folytatja

Tegnap bejelentették, hogy az irányítóproblémákkal küzdő Buffalo Bills szerződtette az Arizona Cardinals irányítóját, Kevin Kolb-ot. Kolb kétéves szerződést kötött az új csapatával és az NFL.com munkatársának, Ian Rapoport-nak az értesülései szerint a keresete eléri a 12-13 millió dollárt.

Az összeg alapján Kolb lesz a csapat kezdő irányítója a következő szezonban ami az utóbbi két szezon után mindenképpen meglepő. Kolb hat éve szerepel az NFL-ben és eddig összesen 36 millió dollárt keresett. Sokan sokszor támadták a játéka miatt, de az biztos, hogy az ügynökével remekül tudnak szerződésekről tárgyalni.

Kolb-ot a 2007-es Draft második körében választotta ki a Philadelphia Eagles. Négy év alatt 19 mérkőzésen lépett pályára az Eaglesnél. A 2010-es szezonban, Donovan McNabb távozása után kinevezték a csapat kezdő irányítójának, de megsérült az alapszakasz első mérkőzésén és Michael Vick átvette a helyét. A szezon közben a sérülések miatt több alkalommal is változott kettejük keretben betöltött státusza és Kolb távozott a szezon végén.

2011. július 28.-án eltradelték az Ariozna Cardinals-al. Kolb ára Dominique Rodgers-Cromartie és a tavalyi Draft második körös pickje volt. A Cardinals kezdőnek szerződtette, de két év alatt csak 15 mérkőzésen léphetett pályára. 3.124 passzolt yardot, 17 touchdownt és 11 interceptiont szerzett. A tavalyi szezonja főleg csak sérülésekről és a John Skelton elleni harcáról szólt és végül máricus 15.-én elküldték a csapattól.

Az utolsó két kiábrándító szezon ellenére Kolb nagyon kapós volt a piacon. A Bills mellett a New York Jets és az Oakland Raiders is érdeklődött iránta. Rex Ryan szeretne egy olyan tartalékirányítót aki versenyhelyzet elé állítja Mark Sancz-t. A Raiders-nél még nem lehet tudni mi lesz Carson Palmer-rel, de a fő célpotjuk a Seattle Seahawks tartalékirányítója Matt Flynn.

A Bills viszonylag jól járt Kolb leigazolával hiszen nem került Draft pickbe és jóval kedvezőbb feltételekkel szerződtették, mint ahogyan azt két éve a Cardinals tette. A Cardinals két éve ötéves, 60 millió dolláros szerződést kötött vele aminek az átlaga a jelenleg megkötött szerződés duplája.

A játékos fő célja az lesz az idei offseasonban, hogy legyőzze Tarvaris Jackson-t és Aaron Corp-ot. A kezdőposztért viszont lehet, nem lesz elegendő kettejük legyőzése hiszen a Bills nagyon komolyan feltérképezte az idei irányító osztály és nem elképzelhetetlen, hogy Kolb szerződtetése ellenére is kiválasztanak egy iránytót a Draft korai szakaszában.

(nfl.com, Fotó: buffalorumblings.com, bleacherreport.com)