NFC North Power rankings: 2.hét

Power Ranking NFCMég mindig nem jó irányba haladunk, tovább estünk a ranglétrán. Csoportunkban nyugodtan mondhatjuk, hogy nagy hátrányba kerültünk, mert eddig a 6 csoportmeccsből kettőt elvesztettünk. Ledolgozható a hátrány, de nagy teljesítményjavulás szükséges.

* a csapatok előtt szám jelzi, hogy a csoportban (NFC NORTH) hányadik helyen van a jelenlegi forma alapján, zárójelben pedig a liga helyezést láthatjátok.

1. Green Bay Packers (7.) +1

Az első fordulóban ugyan kikapott a Packers, de a másodikban igen simán legázolta a Redskins csapatát. Ez azt mutatja, hogy csoporton belül még mindig ők a legerősebbek, hiába állnak 1-1 -es mérleggel.

A harmadik héten elég nehéz meccs vár rájuk, mert a Cincinatti Bengals-al kell majd megküzdeniük. Mindkét csapat a második győzelméért fog hajtani, így izgalmas találkozó várható.

2. Chicago Bears (12.) -

Hiába a győzelem a Vikings ellen, ez nem volt valami meggyőző a Bears csapatától. A mérkőzést már az első félidőben lerendezhették volna, de végig meccsben tartották az ellenfelüket és végül csak szerencsével és 1 ponttal nyertek.

Ezen a héten a nem túl acélos Pittsburgh Steelers elen fognak játszani, ha összekapják magukat akkor 3-0 -ás repülőrajtot vehetnek.

3. Detroit Lions (24.) -1

Vereséget szenvedtek a Cardinals együttesétől. Valahogy nem volt ott fejben a csapat, így nem tudták meglepetésre két győzelemmel indítani a szezont. Ennek ellenére még mindig maradtak a csoport harmadik helyén.

Most vasárnap a szebb napokat is megélt Redskins ellen fognak megküzdeni. A fővárosi csapat két veresége ellenére még mindig esélyesebb, mint a Michigan-i csapat, de történhetnek meglepetések.

4. Minnesota Vikings (28.) -3

Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire nem akarunk nyerni, a játékunkból legalábbis ez szűrhető le. A szezont két vereséggel indítottuk ez már önmagában probléma, de sajnos ezt két csoportellenféllel szemben sikerült összehoznunk, így az NFC NORTH-ban is hátrányba kerültünk és akkor még nem is játszottunk a Packers-el. Határozottabb fellépés kellene az offense-től és el éne felejteni a két futás majd egy passz taktikájú driveokat. Javulást kell elérnünk.

Ezt már most vasárnap megtehetjük a Cleveland Browns ellen. A szintén két vereséggel álló Ohio-i csapat ráadásul kénytelen lesz a csereirányítójával kiállni, legalábbis eddig úgy néz ki. Igazából a Vikings is a második számú irányítóját fogja a pályára küldeni, ha lehet hinni a híreknek. A két csereirányító párharca, hát mondjuk úgy érdekes lesz, de a meccs végén az egyik csapat győztesként fog lemenni a pályáról, csak az a kérdés, hogy ki? Döntetlen??

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com