A sikertelenség méregpohara

Amikor egy kiváló kétszeres Pro Bowler és egyszeres All-Pro játékos kezdi úgy érezni, hogy szart sem ér, nem kell hozzá sok idő, hogy el is higgye azt. Aztán onnantól már csak lefelé van út. S ennek ismeretéhez nem kell Csernus Imre best of műsorokat nézegetni. Íme Gerald McCoy nyilatkozata:

“Mindenki kezdje magával az értékelést! 2013-nak vége és Gerald McCoy nem egy All-Pro játékos. Az 2013-ban volt. Vasárnap nem voltam egy ilyen játékos. Csalódtam magamban, a teljesítmény elfogadhatatlan. Veszítettünk és én ezt magamra veszem, mert a teljesítményem nem volt színvonalas. Mindig csak annyira vagy jó, mint amit utoljára nyújtottál. Gerald McCoy most egy átlagos játékos.”

McCoy ha szigorúan a számadatokat nézzük valóban átlagos teljesítményt nyújt. 17 szerelés, 2 sack, 1 levédekezett passzkísérlet és 15 yard mínusz az ellenfeleknek. Mindez 6 mérkőzés alatt.

Ugyanakkor tudjuk, a 6 mérkőzésből egyet kihagyott, kettőt pedig törött csuklóval játszott végig. És nem kell ahhoz sem nagy észkombájnnak lenni, hogy ha egy Michael Johnson-Gerald McCoy- Clinton McDonald- William Gholston négyes mérkőzéseket hoz le úgy, hogy nem csak sack-elni nem tudja az ellenfél irányítóját, de még megsiettetni sem tudja egy alkalommal sem, ott valami eszetlen nagy bibi van.

Igaz Joe Cullen? Azon sem lennék meglepődve, ha védőfalunk edzője éppen e pillanatban is valami éjszakai itókás ramazuri utáni kis tampai kocsikázáson múlattatná az időt, összehányt kezét lógatva az autó oldalán, mialatt kocsija hátsó ülésén kis mappában krikszkrakszos kis ábrácskákkal teli notesz lapul ” Hogyan engedjük át az ellenfél futóit a Line of Scrimmage vonalán” címmel.

És el is érkeztünk szépen ahhoz a ponthoz, amivel itt a fórumokon mi magyar és a tengeren túli fanok már fordulók óta foglalkozunk. Mert ez a cikk nem McCoyról szól. Azokról, akik hagyják, hogy kiváló játékosok azon törjék a fejüket, mit rontottak el, mit kellene másként csinálniuk és hogyan kérjenek sűrű hajbókolós elnézést a felbőszült szurkolók által feléjük intézett kirohanások alkalmával.

Az edzők azok újfent, akik hozzá nem értésükről fordulóról-fordulóra tanúbizonyságot tesznek, s utána még van képük azzal bosszantani minket, hogy türelem, jó lesz ez! Közben olyan sémákba kényszerítenek bele játékosokat újra és újra, amiről már a kezdetek kezdetén is látszott, hogy egész egyszerűen az nem az ő játékuk.

Mondjuk ki! Jon Gruden óta nem volt kellő szakmai tudás és kellő karizma ötvözetével megáldott vezetőedzője a csapatnak. Immáron hatodik éve.

Közben szinte mindegyik velünk hasonló cipőben járó franchise megtalálta a maga vezetőedzőjét. Menjünk végig! Az idén is volt több vezetőedző váltás.

1015_5_smith

Nálunk Lovie Smith eredményei ismertek. 1-5, és lehet azt mondani, hogy 2004-ben a Medvékkel is így kezdett. Igaz! De ha megnézzük az ottani eredményeket, az kissé más volt. Szinte mindegyik elvesztett mérkőzés egy labdabirtokláson belüli pontkülönbséggel történt. Ha jelen pillanatban itt most ez lenne a helyzet, nem lennének a szurkolók ennyire felbőszülve. Azt mondanánk itt tartunk az építkezésben és tudomásul vennénk. De más a helyzet. Itt most Glennon fehér mezével csíkozzák fel az ellenfelek a pályát. Megszégyenítő vereséget sokaságát kell végig néznünk. Pedig a Glazer család nagyon akarta Lovie Smith-t és nagyon gyorsan szerződést kínáltak neki. Ha emlékeztek már volt vezetőedzőnk, míg GM-ünk nem.

Évad elején váltott vezetőedzőt a Detroit Lions is. Jim Caldwell került kinevezésre, akinek nevét bevallom férfiasan állandóan keverem Romeo Crennel-ével. Nem tudom miért. Szóval Caldwell a Ravens csapatából érkezett az Oroszlánokhoz. Ott QB edző majd offensive coordinator volt. Ő sem egy ideges típus. Mégis azért érkezett, hogy rendet rakjon a fejekben és lám a Lions most 4-2-vel vezeti csoportját.

A Browns is váltott. Mike Pettine egy évig volt a Buffalo defensive coordinatora majd egy érdekes sztori végén – amibe most ne menjünk bele- Cleveland-ben kötött ki. A Browns, akiről talán sokan azt hitték az elmúlt évek eredményei alapján, hogy azért ez a nevük mert a játékuk leginkább a toi-toi budik tartalmára hasonlít. A Johnny Manziel-estül lesajnált franchise Pettine irányításával 3-2-vel áll, tapadva az AFC North élbolyához.

A korábban a Patriots-ból ismert Bill O’Brien is az évad elején került kinevezésre az 1/1-es Texans élére. A Penn State-ről érkezett és jelenleg 3-3 van a nevük mögött.Minden bizonnyal wild card helyért fognak küzdeni.

De egy évvel előtte is voltak franchise-ok, akik nagyot húztak!

Mike McCoy San Diego-ba érkezése sorsfordító volt a csapat életében. A korábban Denver-ből ismert QB mágus friss erőt adott az addig inkább hisztijeivel foglalatoskodó Philip Rivers számára. Tavaly végre rájátszásba jutottak és az idén is oda tartanak.

Bruce Arians és a Cardinals is tavaly kötötte össze az életét. Chuk Pagano addigi helyettese tavaly majdnem rájátszásba vitte új csapatát. Éppen csak lemaradtak. Az idén viszont vezetik a kőkemény NFC West csoportját.

S kinek kellene bemutatni Chip Kelly csapatát, a Philadelphia Eagles-t, ahol ő is második idényét kezdte. A liga egyik legkreatívabb támadójátéka az övéké, mindennek a tetejébe még rendkívül eredményesek is. Az új vezetőedző végre meghozta nekik az NFC East koronáját. Idén is tuti playoff csapatuk van.

Szóval az elmúlt két évben zseniális vezetőedzők kerültek kinevezésre egyes franchise-ok élére. Olyanok, akik nem engednék, hogy a folytonos kudarcok okán Gerald McCoy elhiggye, rossz játékos. Olyanok, akik értik a változó NFL-t. Olyanok, akik rögtön sikereket tudtak felmutatni. S nem olyanok mint Lovie Smith, akinek a keze alatt még a jó dolgok is elromlani látszanak. Azt hiszem a Glazer családnak el kell gondolkodnia azon, miért hoznak mostanában csak rossz döntéseket! Nem tudom ki a tanácsadójuk, de én biztosan messziről elkerülném!