Seahawks ellenfélfigyelő - 3. hét

Folytatjuk és nagyon szerény mértékben tovább is fejlesztjük a múlt héten megkezdett sorozatot, ismét megnézzük, hogyan állnak és mire mehetnek ellenünk a leendő vetélytársak.

Az egyes mérkőzésekre vonatkozó előrejelzés alapja ezúttal is az nfl.com Power Rankingje lesz (a Seahawks egy helyet kapaszkodott feljebb a nyolcadikig), de figyelembe vesszük a házigazdai mivoltból fakadó előnyöket, a teljesítményt nagyban befolyásoló sérüléseket.

Ebből természetszerűleg adódik egy becsült győzelem-vereség mutató, amiből a rájátszásba jutás esélye is többé-kevésbé kikövetkeztethető. Ami még fontos, pesszimizmusra csak nagyon indokolt esetben hajlunk, alapvetően bizakodó drukkerként állunk a csapat kilátásaihoz. És az ígért apró újdonság: az alapszakasz végéig szembejövők összesített mérlege: 22-17, NFL PR helyezésük átlaga: 15,6. Akkor rajta!

4. forduló vs. Detroit Lions (Mérleg: 0-3, NFL PR helyezés: 23.)

A detroiti futójáték gyakorlatilag megszűnt, jelenleg nincs náluk gyengébb e téren a ligában. Az oroszlánoknak nem sikerült otthon szépíteniük, a Denver könnyedén verte őket hazai pályán is. Stafford öt TD-passzára ugyanannyi interception jut, és a fal a védelem oldalán is megérzi a nyáron távozottak hiányát. Csak azért nem utolsók a csoportjukban, mert a Chicago pontkülönbsége rosszabb, jelentős részben miattunk. Kedden hajnalban (a Sport 2-n élőben is) kiderül, hogy tényleg fogatlan-e ez a 2015-ös oroszlán. Két egymást követő héten nekünk adták/adják a legmagasabb oddsot a fogadóirodák, úgy tűnik tehát, Golden Tate ezúttal bizony kikap Seattle-ben. Mérleg: 2-2

5. forduló at Cincinnati Bengals (Mérleg: 3-0, NFL PR helyezés: 4.)

Dalton a legkevésbé sem daltonszerű, a Bengals tőle szokatlan képességeket csillogtat arra, hogy hátrányból, kiélezett helyzetben nyerjen meccseket. Támadásban egyedül a Patriots előzi őket, A. J. Green a Ravens ellen egymaga 227 yardot (és két touchdownt) hozott össze. (A mi legjobb elkapónk, Baldwin három meccs alatt jutott 162-ig). Az első fordulók menetrendje ugyanakkor visszanézve sokkal kevésbé tűnik acélosnak, mint amilyennek a szezon előtt látszott. A három legyűrt ellenfélből (Raiders, Chargers, Ravens) ketten utolsók a csoportjukban, és nem, nem a Raiders az egyik. Még minden csapategységünknek javulnia kell, hogy az idegenbeli győzelmünkre merjünk fogadni. A jó hír az, hogy talán ekkor utoljára leszünk majd mínuszban idén: 2-3

6. forduló vs. Carolina Panthers (Mérleg: 3-0, NFL PR helyezés: 10.)

A Carolina az idény első negyedében önbizalomnövelő tréningen vesz részt, a Jaguars, a Texans, a Brees nélkül is szinte az utolsó percig pariban lévő Saints után a Buccaneers jön szembe velük. A Seahawks dolgát is mindig alaposan megnehezítő Olsen karriercsúcsot érő yardmennyiséget kapdosott össze a hétvégén. Az is igaz ugyanakkor, hogy Jimmy Graham az elmúlt években 700 yardot (mindenidők 10. teljesítménye) és 8 hatpontost (5.) termelt a Panthers ellen. A csapat az első etap fáradalmait bye weeken pihenheti ki, mielőtt ránk kanyarodnának. Ezzel együtt nem ők lesznek azok, akik elkapnak minket odahaza: 3-3

7. forduló vs. San Francisco 49ers (Mérleg: 1-2, NFL PR helyezés: 29.)

A Steelers után a Cardinals sem állt meg 40 pont alatt a Frisco ellen, a dolgukat persze valamelyest megkönnyítette Kaepernick szűk hat perc alatt dobált, világrekordot érő két pick six-e. Ezzel szemben pontgyártásban tökutolsók meccsenkénti 15-ös átlaggal, ami a második leghatékonyabb futójáték mellett kifejezett bravúr. Míg összetalálkozunk, a Packers-Giants-Ravens hármas vár még rájuk, és bár csak New Yorkba kell elutazniuk, a hazai közönség sem feltétlenül öröm, ha azt mondja: búúú! Ennek jelenlegi tudásunk szerint meg kell lennie. Mérleg: 4-3

8. forduló at Dallas Cowboys (Mérleg: 2-1, NFL PR helyezés: 15.)

A cowboyok továbbra sem számolnak az első számú irányítójuk visszatérésével a nyolcadik körig, a legjobb elkapójuk azonban úgy remélik, már a hetedik fordulóban pályára léphet. Ám az Atlanta elleni legutóbbi vereségük megmutatta, hogy ha lehet, a védelem még több sebből vérzik, mint a támadósor. Bár egyelőre vezetik a csoportjukat, otthon már csak a regnáló bajnokkal játszanak, mielőtt minket fogadnának. Visszaadhatjuk tehát a kölcsönt a tavalyi kellemetlenkedésükért. Mérleg: 5-3

9. forduló bye week

10. forduló vs. Arizona Cardinals (Mérleg: 3-0, NFL PR helyezés: 3.)

A Cardsnál pontgyártásban és pontkülönbségben sincsen jobb ma a nap alatt, Palmer és Fitzgerald huszonéveseket (és a 49ers) megszégyenítő lelkesedéssel és lendülettel hajtanak. A következő hetekben a Rams, a Lions, a vezérét vesztett Steelers, a Ravens és a Browns vár rájuk, ebbe akár a 8-0 is belefér. Legutóbb elkerülte a figyelmünket, hogy nemcsak mi, hanem ők is egy hét pihenés után jönnek a CLinkes meccsbe. Még az sem elképzelhetetlen, hogy oda-vissza vernek minket, úgyhogy mi most elképzeljük. Mérleg: 5-4

11. forduló at San Francisco 49ers (Mérleg: 1-2, NFL PR helyezés: 29.)

Felesleges szószaporítás helyett, mérleg: 6-4

12. forduló vs. Pittsburgh Steelers (Mérleg: 2-1, NFL PR helyezés: 9.)

Nagy védelmi csatában 12-6-ra gyűrték le a Kosokat, az irányítójuk azonban számos fantasy tulajdonos legnagyobb bánatára kiskocsin hagyta el a gyepet. Big Ben a legborúlátóbb előrejelzés szerint is felépül hat hét alatt. Ha az őt helyettesítő Vick futószalagon szállítja a győzelmeket, akkor azért, ha egyik buktából a másikba bukdácsol, akkor azért számíthatunk egy éles Roethlisbergerre. Ha megáll a lábán, ellubickol a zsebben, Brown és a kitűnő futók köszönettel vesznek majd tőle minden labdát. És ők is bye után látogatnak meg minket. Mérleg: 6-5

13. forduló at Minnesota Vikings (Mérleg: 2-1, NFL PR helyezés: 11.)

A Vikings a Chargerst mosta le, megint Peterson vezényletével, aki két 130 yard körüli meccsel gyakorlatilag egyedül trappolta össze az NFL bronzérmes futóteljesítményét. De nemcsak negatív mérlegünk nem lesz a Bengals után idén, egálba sem csúszunk vissza. Mérleg: 7-5

14. forduló at Baltimore Ravens (Mérleg: 0-3, NFL PR helyezés: 22.)

Vasárnapig a Ravens volt az NFL egyetlen csapata, amelyik sosem kezdett 0-3-mal szezont. A Bengals jóvoltából ma már nincs ilyen társulat. Ha így folytatják, a szezon végére talán már a jobb draftpozíció felé törekszik majd a nyáron még nagydöntőbe várt Baltimore. Mérleg: 8-5

15. forduló vs. Cleveland Browns (Mérleg: 1-2, NFL PR helyezés: 28.)

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy hiba lenne az Oaklandet lesajnálni, ezért csak tényszerűen rögzítjük: a Browns ezúttal tőlük kapott ki. A franchise a másik oldalról tapasztalja meg a viharos gyorsasággal terjedő irányítóbajokat, nekik túl sok kezdő(nek gondolt) QB-jük van. Akárhogy is, kizárt, hogy egy sereghajtó decemberben megtréfáljon minket Seattle-ben. Mérleg:
9-5

16. forduló vs. St. Louis Rams (Mérleg: 1-2, NFL PR helyezés: 17.)

Minden hányattatás ellenére azért csak kinéz nekünk egy (legalább) ötmeccses veretlenségi sorozat. Mérleg: 10-5

17. forduló at Arizona Cardinals (Mérleg: 3-0, NFL PR helyezés: 3.)

Ha már megelőlegeztük, tartjuk magunkat a leírtakhoz, mivel egyelőre nem látszik, hogyan találunk idén fogást a pintyeken. A többi NFC csoport állását és erőviszonyait látva, akár még 10-6-tal is beférhetünk a rájátszásba. És persze addig még rengeteg minden más is egészen máshogy történhet. Go Hawks!

bejegyzesseahawksbanner.jpg

Forrás:

Seattle Seahawks Hungary

seahawks.hu